Belföld

Mi történt? Orbán Viktort az Arab Emírségekbe rendelték

Bűnügy

Oroszok állhatnak a reggeli bombafenyegetés mögött, erre jutott egy civil nyomozás

Gazdaság

„Ebbe nem szabad beletörődni” – Vitézy üzent Orbánék hazaáruló ingatlanpanamája kapcsán

Lemondott Orbán szövetségese, miután baseballütővel verték a tüntető egyetemistákat

VUCEVIC, Milos
Milos Vucevic szerb miniszterelnök sajtótájékoztatót tart Belgrádban 2025. január 28-án, amelyen bejelentette lemondását. Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic

Benyújtotta lemondását Miloš Vučević szerb miniszterelnök kedden Belgrádban, a napok óta tartó tüntetések nyomán, melyeken többek között (még mindig) a tavaly novemberi újvidéki tragédia kivizsgálását követelték az emberek, ugyanakkor

hétfőn este baseballütővel felfegyverzett személyek rátámadtak két tüntető egyetemistára, aminek következtében egy diáklány súlyos sérüléseket szenvedett.

Vučević rendkívüli sajtótájékoztatóján kiemelte, miniszterelnökként a lemondással kíván hozzájárulni a társadalmi megbékéléshez. A kormányfő lemondását még a parlamentnek is el kell fogadnia. Ezt követően új miniszterelnököt választhat a képviselőház, de az is előfordulhat, hogy előrehozott választást írnak ki.

Hónapok óta nő a kormányellenes elégedetlenség

Közben véget ért az a tüntetés, amelynek során egy egész napra, 24 órára lezárták Belgrád legforgalmasabb csomópontját a hónapok óta kormányellenes tüntetéseket szervező egyetemisták. A belgrádi Autokomanda csomópontnál több ezren tiltakoztak, hogy elégedetlenségüknek adjanak hangot.

A diákokhoz és civilekhez mezőgazdasági termelők is csatlakoztak, traktorokkal segítve az utak lezárását.

A kormányellenes tiltakozásokat azt követően kezdték megszervezni, hogy tavaly november elsején – 15 ember halálát okozva – leszakadt az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője, az illetékes szervek pedig azóta sem vontak senkit felelősségre emiatt. A tiltakozók között a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala is szerepel, illetve szeretnék, ha felelősségre vonnák azokat is, akik a tüntetőkre támadtak az elmúlt hónapok során.

A demonstrálók Miloš Vučević miniszterelnök mellett Milan Đurić újvidéki polgármester lemondását is követelték. Miloš Vučević most közölte, hogy Milan Đurić is benyújtja lemondását még kedden.

Többször rátámadtak a tilakozókra

Kedd hajnalban egy belgrádihoz hasonló újvidéki tiltakozás során egy fiatal lány megsérült. A tiltakozókra nem először támadtak rá, korábban volt olyan, hogy

a tüntetőkkel egyet nem értők a tömegbe hajtottak autóval, de botokkal, baseballütővel is támadtak meg diákokat.

A legkitartóbban a szerbiai egyetemek hallgatói tiltakoznak, akik – miután a tüntetések ellenzői tiltakozó egyetemistákra támadtak rá – november óta vonulnak az utcákra , és a szerbiai állami egyetemeken működő 64 kar majdnem mindegyikét blokád alatt tartják. A diákok Szerbia több városában minden nap 15 percre leállítják a forgalmat a karuk épülete előtt, így tisztelegve az áldozatok emléke előtt.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, és a munka az idén is folytatódott. Goran Vesić építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható. A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek az esetért.

Az újvidéki felsőügyészség december végén emelt vádat az ügyben tizenhárom ember, közöttük a volt építésügyi miniszter ellen. A vádiratban szereplőket a közbiztonság súlyos veszélyeztetésével, veszély okozásával, valamint nem megfelelő építkezési és kivitelezési munkával vádolják.

Ez is érdekelhet:
Megszólalt az uniós biztos: komoly bajok vannak Magyarországon

Orbán Viktor: Pásztor István összebékítette a magyar és a szerb népet

Kitüntette Orbán Viktort Milorad Dodik

Beomlott az újvidéki vasútállomás egy része, halottak