Elgázoltak egy intézkedő rendőrt

A nem túl okos gázoló az eset után egyenesen hazáig menekült, ahol a rendőrök elfogták.

rendőrség

Letartóztatta a bíróság azt a Pest megyei férfit, aki a vele szemben folytatott intézkedés során elütötte a rendőrt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn.

Azt írták, még január 22-én este egy Pest megyei településen a rendőrök járőrszolgálatuk során – polgárőrök jelenlétében – ellenőrizték az egyik parkolóban szabálytalanul várakozó járműveket.

A rendőrök az egyik, járó motorú autóban egy férfit találtak, akinek vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt bűnügyi felügyeletét rendelték el – így a település közigazgatási területét nem hagyhatta el –, és járművezetéstől eltiltás hatálya alatt állt.

A rendőrök igazoltatták a harmincas évei elején járó férfit, felszólították, hogy a járműből szálljon ki, aminek eleget is tett, a jármű motorját azonban nem állította le. Az intézkedés során a férfi hirtelen visszaszállt a gépkocsiba, majd annak ellenére, hogy a rendőrök egyike közvetlenül a jármű előtt állt, a gépkocsival elindult. A rendőr ráesett a motorháztetőre, ahonnan oldalirányban leesett, de meg tudott állni a lábán. A férfi elhajtott a helyszínről és a lakóhelyére távozott, ahol a rendőrök elfogták.

A nyomozó ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, és hivatalos személy elleni erőszak, valamint közúti veszélyeztetés bűntettének elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd sikeresen indítványozta letartóztatása elrendelését – áll a közleményben.

Hazudott „szarpucoló” Lázár, a rendőrség tette helyre a rasszista fideszes állítását

8 éves kisfiával árultatta a drogot egy nő Kaposváron – videó

Baptista fenntartású szakiskolában dolgozik az a férfi, aki baltával támadt a Tisza aktivistáira

Fideszes vagy pap? Vádat emeltek egy férfival szemben, aki fiúgyermekekkel fajtalankodott

Mi történt? Szúrt sebekkel találták rá egy házaspárra Pacsán, a férfi meghalt

„Szájába lőtt gázpisztollyal” – szörnyű részletek derültek ki a Pécs közelében megölt nő ügyében