Robbanás történt Budapesten, ketten megsérültek

robbanas-budapest-kapocs-utca
Fotó: Facebook/Petrovai László

Robbanás történt és kigyulladt egy földszintes lakóház kedd hajnalban Budapest XVIII. kerületében a Kapocs utcában. A tűzben ketten megsérültek – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Azt írták, hogy a mintegy száz négyzetméteres épület egyik helyisége és a tetőszerkezete égett.

A fővárosi hivatásos tűzoltók öt vízsugárral először megakadályozták a lángok továbbterjedését, majd eloltották a tüzet – tudatták.

Petrovai László alpolgármester azt közölte: a házban tartózkodók közül az egyiküknek még a tűz kitörése előtt sikerült az utcára menekülnie, a másik személy azonban súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Állapotának stabilizálását követően őt a Honvéd Kórházba szállították, életéért még küzdenek az orvosok.

✴️ Hatalmas robbanás rázta meg ma éjjel Pestszentimrén a Kapocs és Címer utcák környékét. Eddig ismeretlen okból egy…

Posted by Petrovai László on Monday, January 13, 2025

Süllyedni kezdett egy sétahajó a Dunán
Karácsony is gyorsan bejelentette, hogy kitakarítja „a maffiaként működő alvállalkozói hálózatokat” Budapestről
Haladékot kapott Budapest a kormánytól – ilyen, amikor nem Orbán próbálja bedönteni a fővárost
Több embert előállítottak, már a BL-döntő előestéjén elkezdték szétverni Budapestet a szurkolók
Klórmérgezést kapott több ember a népszerű hazai gyógyfürdőben
Hárman haltak meg szabadtéri tüzekben a héten