Bulvár

Bödőcs Tibor ezúttal sem kíméli Orbánt, aki lenyelte a perselyt

Bulvár

Caramel felesége megüzente Orbánnak: „Miniszterelnök úr, vége van”

Bűnügy

Az Orbán-kormány által kiengedett embercsempész tarolta le egy héttagú család kocsiját Budán

Molnár Gusztáv az újrakezdésről és az alkoholizmusáról vallott

A súlyos alkoholproblémákkal küzdő színész ügyfélszolgálatosként kezdett el dolgozni és már építi az új életét.

Molnár Gusztáv
Molnár Gusztáv színész. Fotó: Facebook/Molnár Gusztáv

Molnár Gusztáv friss interjúban vallott küzdelméről az alkohollal, rehabilitációjáról és új életének építéséről.

A színész tavaly augusztusban azzal került a hírekbe, hogy a Blikk fotókat jelentetett meg róla, amint részegen, magatehetetlenül fetreng egy járdán. A sokakat felháborító felvételek nagy hatással lehetettek Molnárra is, mert néhány napja egy bejegyzésében azt írta: „Aki pedig a képet készítette rólam valaki olyan, akit most nagyon szeretek.”

A színész a Fókusznak arról beszélt, a nyári visszaesése után ismét segítséget kért, és két hónap rehabilitáció után civil munkát vállalt.

„Eddig hazudtam önmagamnak, tagadásban éltem” – vallotta be, hozzátéve: az alkoholizmusa csak egy tünete a borderline személyiségzavarának, ami a gyógyszeres kezelés mellett több évig tartó pszichoterápiát igényel.

Ez a probléma állítólag a gyerekkori traumáira vezethető vissza. A színész szerint egészen addig nem fog felépülni és vissza fog esni, amíg nem dolgozza fel ezeket „a belső sebeket” és gyerekkori traumákat.

Arról is beszélt, hogy az új évben apró, de tudatos lépésekkel építi új életét, és legnagyobb támasza ebben a barátnője. Miután nemrég kijött a rehaból, egy számítástechnikai cégnél ügyfélszolgálatosként kezdett el dolgozni, terápiára jár, és reméli, hogy saját példájával sorstársainak is segíthet.

Ez is érdekelhet:
Mocskos disznók: 228 milliós szállásdíjat kellett kifizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után

Nem normálisak: lekordonozták a Halászbástyát, 1500 forintért lehet kinézni a Dunára

Caramel felesége megüzente Orbánnak: „Miniszterelnök úr, vége van”

Bödőcs Tibor ezúttal sem kíméli Orbánt, aki lenyelte a perselyt

Dobj el mindent: megválasztotta a „köz”média az Év szavát

Mocskos disznók: 228 milliós szállásdíjat kellett kifizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után

Részegen fetrengett az utcán Molnár Gusztáv – döbbenetes fotók készültek a színészről