Baleset

Kútba zuhant, meghalt egy férfi Budapesten

Bűnügy

Visszahelyezték a fóti gyermekotthon korábban gyermekbántalmazás gyanúja miatt felfüggesztett igazgatóját

Baleset

Tragédia történt Balatonfüreden

Mocskos disznók: 228 milliós szállásdíjat kellett kifizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után

Úgy, hogy a „köztársasági elnök” nagyrészt nem is tartózkodott Párizsban.

sulyok-tamas
Sulyok Tamás megválasztott köztársasági elnök esküt tesz az Országgyűlés plenáris ülésén 2024. február 26-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

2023-ban eredetileg még Novák Katalinnak és kíséretének foglaltak (foglaltunk) le az olimpia teljes idejére szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, amit aztán Novák bukása után Sulyok Tamás és delegációja „örökölt meg”.

Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért

írja a HVG, arról nem tudva, hogy Sulyok vagy Novák visszafizette volna-e az államkasszába a rongyrázásuk miatt a semmire elszórt 228 millió forintot.

A lap összegzése szerint annyi biztos, hogy 2023 novemberében foglaltak le 15 (!!!) szobát Novák Katalin akkori fideszes államfőnek és kíséretének Párizs egyik legelegánsabb szállodájában a játékok teljes idejére.

Az új államfő, Sulyok Tamás viszont nem akart – vagy egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott – az olimpia teljes ideje alatt Párizsban tartózkodni, és a lefoglalt 18 éjszaka helyett mindössze három napot töltött a francia fővárosban, július 25. és 27. között. Kísérete is kisebb volt, de a foglalás „nem volt kedvezően módosítható, így a korábban megállapított 228 706 605 forintos díjat kellett kifizetni” – vallotta be a Sándor-palota.

18 éjszaka öt lakás áráért

Nem lényegtelen, és újabb morális kérdéseket vet fel, hogy amennyiben Novák Katalin időközben nem bukik bele a pedofil/kegyelmi botrányba,

hogy nem sült volna le a pofájáról a bőr 228 millió forintért dőzsölni Párizs egyik legelegánsabb szállodájában, miközben Magyarországon éppen tombolt a „háborús infláció” és a megélhetési válság?

Összevetésül: ekkora összegből 5 családnak nem 18 éjszakára, hanem egy teljes életre megoldható lenne a lakhatása.

Magyar: nem kéne megszólalni?

Az újabb botrány kapcsán Magyar Péter is kérdőre vonta a fideszes államfőt.

„Elnök úr, ilyenkor nem kéne megszólalni? Vagy legalább visszacsengetni az adófizetőknek ezt a 228 millió forintot?” – üzente Sulyoknak a Tisza Párt elnöke.

Elnök úr, ilyenkor nem kéne megszólalni? Vagy legalább visszacsengetni az adófizetőknek ezt a 228 millió…

Posted by Péter Magyar on Saturday, January 11, 2025

Magyar Péter távozásra szólította fel a köztársasági elnököt

Gratulált Orbán Viktornak augusztus 20. alkalmából a fehérorosz diktátor

Magyar Péter kigúnyolta a köztársasági elnököt, miután elutasító választ kapott tőle

Magyar Péter szerint hazudik a rendőrség a moldáv ámokfutóról

Molnár Gusztáv az újrakezdésről és az alkoholizmusáról vallott

Szorul a hurok Sulyok Tamás nyakán: kezdeményezik a menesztését