Fejlemény a moldáv ámokfutó ügyében

A rendőrség szerint nem a szabadon engedett embercsempész okozta a balesetet, hanem a testvére.

Összeütközött két autó Budapesten, hét ember megsérült
Összeroncsolódott személyautók a főváros XXII. kerületében, a 6-os út és a Növény utca kereszteződésénél, ahol a két gépjármű összeütközött 2025. január 5-én hajnalban. A balesetben hét ember sérült meg. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A rendőrség pénteki közlése szerint mégsem az Orbán-kormány rendeletének köszönhetően szabadon engedett moldáv embercsempész, hanem a rá megszólalásig hasonlító testvére okozhatott hét ember sérülésével járó balesetet Budapesten.

Azt írták, hogy a nyomozás mostanra megállapította: a körözött moldáv állampolgár kiutasítás hatálya alatt áll, és a legújabb adatok szerint a baleset időpontjában és jelenleg is Moldovában tartózkodik.

„Az eljárás adatai szerint a balesetet az eddig keresett férfira a megszólalásig hasonlító bátyja okozhatta, aki testvére adatait használva jelentkezett be egy fővárosi szállodába a balesetet megelőzően”

– olvasható a rendőrség közleményében, mely hozzáteszi, hogy ennek értelmében most már inkább a 27 éves, moldáv állampolgárságú Tiganciuc Serghei ellen folytatják a hajtóvadászatot.

Tegnap a Blikk nyomán mi is megírtuk, hogy Tiganciuc Calin egy nemzetközi bűnözői csoportnak a tagja és tavaly embercsempészés miatt ítélték el Magyarországon, majd szabadon engedték. Ez tehát továbbra is megfelel a valóságnak, a rendőrség most annyiban pontosította a történteket, hogy a vasárnap éjjeli balesetet nem ő, hanem az adataival visszaélő Serghei nevű testvére okozhatta.

Lemondott az alpolgármester, miután összeverhetett egy nőt

Léket kapott egy teherszállító uszály Vámosszabadinál

Megtámadtak egy járási ügyintézőt Zalaszentgróton

Hatalmas tűz Budapesten, kilométerekről is látszik a füstje

Kigyulladt egy elszívó egy budapesti vendéglátóhelyen, 500 embert menekítettek

Szexapartmant zártak be a rendőrök Borsodban