Dolgozni ment Tenerifére egy 20 éves kecskeméti lány, ám az utolsó este a (szintén magyar) munkaadója, valamint munkatársai bántalmazták és elvették értékeit.
Az esetről a rendőrség honlapja számolt be szerdán. Azt írták, a fiatal lány a Kecskeméti Rendőrkapitányságon tett feljelentést még 2023. augusztus 21-én arról, hogy külföldön bántalmazták.
Elmondta, hogy az egyik közösségi oldalon figyelt fel egy hirdetésre: munkát kínált egy magyar pár Tenerifén. Egy lovardában kellett az állatokról gondoskodni, fizetségül szállást és étkezést biztosítottak. A felek telefonon egyeztettek, majd a fiatal nő útnak indult július 2-án. Megérkezésekor azt tapasztalta, hogy a körülmények – a szállás és az ellátás – rosszabbak, mint amit előre megbeszéltek.
Ráadásul megtudta, hogy a munkát adó pár női tagja elutazott, így annak kedvesével és egy másik magyar párral maradt a tanyán, ők szintén munkavállalók voltak.
A pár többször segített a lánynak azzal, hogy elvitték kocsival a lovardától a városig, ugyanis több kilométeres távolságra volt minden, ezért nem tudott máshogy közlekedni. Ezt szívességként tüntették fel.
Az utolsó éjszakán jött aztán a fekete leves: a páros hajnalban szinte rárontott az alvó fiatalra azzal, hogy tartozik a fuvarokért, ezért 115 eurót követeltek rajta.
A duó férfi tagja elvette a lány telefonját és közölte, hogy csak akkor adja vissza, ha fizet. A sértett a készülékért nyúlt, ám ekkor a zsaroló leterítette a testével, ráfeküdt.
Az incidens során a lány beütötte az orrát; később kiderült, hogy az eltört. Az áldozat félelmében eleget tett a követelésnek, pénzt dobott támadói felé.
A csetepatéra munkaadója is megjelent, aki az elkövetők oldalára állt és tovább bántalmazta – ütlegelte, rugdosta – a fiatalt, akinek végül sikerült kimenekülni a házból, de egy lélek sem járt éppen az utcán.
Egy spanyol pár mentette meg
Visszament az értékeiért, de elvették a támadók és a kérlelés ellenére sem adták vissza, ezért ismét az utcára ment segítségért. Ekkor szerencsére épp arra közlekedett egy spanyol pár, akik megálltak és rendőrt hívtak.
A külföldi hatóság végül visszaszerezte a fiatalnak a dolgait, kihallgatták és szállást biztosítottak neki. A sértettnek volt annyi lélekjelenléte, hogy rögzítette tabletje kamerájával a bántalmazást, amit átadott a rendőröknek.
A nő hazaérkezésekor a magyar hatóságot is értesítette a történtekről, a kecskeméti nyomozók pedig a felvétel és a részletes személyleírások alapján rövid időn belül azonosították az elkövetőket.
Egy 33 éves nőt önbíráskodásért, míg kedvesét, egy 54 éves férfit önbíráskodás és súlyos testi sértés miatt hallgattak ki gyanúsítottként a Budapesti Rendőr-főkapitányság közreműködésével. A sértett munkaadójának, egy 57 éves pécsi férfinak súlyos testi sértés miatt kell felelnie, ám ő jelenleg külföldön tartózkodik, így felelősségre vonása későbbre várható.
A nyomozást a rendőrök befejezték és megküldték az iratokat az ügyészségnek – olvasható a police.hu beszámolójában.