Elhordták a gyerekeknek szánt karácsonyi ajándékokat a kormány emberei a gyermekotthonból

Magyar Péter szerint nem tudni, hová vitték az ajándékokat.

fulop-attila-magyar-peter (1)
Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár (balra) aljaskodik a gyermekotthonnál.

„Elrabolta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott ajándékainkat” – erről számolt be szombaton Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke élő bejelentkezésében azt mondta, az államtitkár szemétkedése ellenére pénteken több ajándékot sikerült „fű alatt” otthagyniuk az óbudai Szilágyi Erzsébet gyerekotthonban, ám később megjelentek a gyermekvédelem emberei, „félretolták az ott dolgozókat”, és összepakolták, elvitték az ajándékokat.

„Már nagyon sok mélypontot ütött az Orbán-kormány, de ami most történt, az újabb mélypont. Miközben a miniszterelnök éppen egy nemzetközi sajtótájékoztatón hazudozik, közben tegnap ebből az otthonból egy órával a távozásunk után elvitték az SZGYF (Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság – a szerk.) emberei azokat az ajándékokat – nem tudjuk, hogy hova –, amit magyar emberek jó szívvel, jó szándékkal küldtek ezeknek a gyerekeknek”

– hallatszott Magyar Péter beszámolójában.

Razzia a Tisza Pártnál, kiszállt a hatóság Magyar Péterékhez

Magyar Péter: Orbán Viktor 2021 óta tudta, mégsem tett semmit

Magyar Péter azonnali vizsgálatot követelt és gyermekvédelmi intézkedéscsomagot ígért

Titkos jelentés kerülhetett ki Magyar Péterhez

Orbán Viktor: csak a Fidesz-KDNP-nek van Alföld-programja!

Sulyok Tamás az üzemszerűen vert, erőszakolt gyerekekről: „rendeltetésszerűen működnek a megfelelő eszközök”