Bulvár

Delhusa Gjon tilosban parkolt, majd mikor rajtakapták, rendőrigazolványt kezdett lobogtatni

Életmód

Eltűnik a polcokról a magyarok egyik kedvenc édessége

Bűnügy

Botrány a győri kórházban, orvosokat és asszisztenseket vittek el a rendőrök

Letartóztattak egy volt gyermekintézetis fiatalok futtatásával gyanúsított férfit

Letartóztattak egy férfit, akit volt gyermekintézetis fiatalok futtatásával gyanúsítanak – közölte hétfőn a Fővárosi Törvényszék. A Renitens Youtube-csatorna úgy tudja, a letartóztatott férfinak köze lehet a volt RTL-es műsorvezető, Lakatos Márk ügyéhez.

A megalapozott gyanú szerint a január 14-ig letartóztatott férfi 2017 novembere és 2018 februárja között saját haszonszerzése céljából rendszeresen közreműködött abban, hogy az általa – korábbi gyermekintézeti elhelyezéséből adódóan – jól ismert,

a cselekmény idején 18, illetve 20 éves, a gyermekotthonból már elbocsátott, hajléktalan és nélkülöző életmódot folytató két fiatal szexuális szolgáltatást nyújtson ismeretlen személyek részére.

A terhelt a vele szemben teljes mértékben kiszolgáltatott élethelyzetben lévő, korábban általa bántalmazott – ezért tőle tartó – fiatalok keresményét elvette és abból csak egy saját belátása szerinti kisebb összeggel vagy elégséges élelemmel látta el a sértetteket. Egy alkalommal a gyanúsított az élelem elrejtése miatt meg is verte a két fiatalt, megerősítve ezzel a sértettek tőle való félelmét – olvasható a Fővárosi Törvényszék közleményében.

A terhelt cselekménye bizonyítottság esetén kétrendbeli, a sértettel szemben fennálló hatalmi, befolyási helyzetével visszaélve, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntettének megállapítására lehet alkalmas, amelyért halmazati büntetésként akár 12 évig tartó szabadságvesztés is kiszabható. Az ügyészség a szökés és elrejtőzés, illetve a bizonyítás megnehezítése, valamint a bűnismétlés veszélyének megakadályozása érdekében indítványozta a terhelt letartóztatását.

„Tényleges jövedelme nem igazolt”

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított lakhatása megoldott, munkavégzése nem vitatható, a jelenlegi tényleges jövedelme azonban nem igazolt. Az erős családi kötődés hiányára, valamint a bizonyítottság esetén kiszabható büntetés mértékére is figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított a hatóságok elől megszökne vagy elrejtőzne – írták.

A folyamatban lévő nyomozás jelenlegi szakaszában a bíróság álláspontja szerint a férfi kényszerintézkedés alkalmazása nélkül az ügyben érintett, a hatóság előtt még ismeretlen személyeket a büntetőeljárásról tájékoztatná, őket és a sértetteket jogellenesen befolyásolná vagy megfélemlítené.

A terhelt büntetett előéletére, körülményeire, valamint egzisztenciális helyzetére tekintettel alappal lehet tartani attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el, ezek alapján a bíróság úgy határozott, hogy a terhelt esetében a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok kizárólag letartóztatással biztosíthatók.

Magyar Péterék feljelentik a Tisza Párt egyik önkéntesét

Rejtett kamerát találtak a váci uszoda öltözőjében

Magyar Péter: Több kórházban nem működik a fűtés, van, ahol 15 fokot mértek – fotók

Újabb fordulat Till Tamás gyilkosának ügyében: mégsem olyan egyértelmű?

Mi történt? Drogkereskedelemmel gyanúsított rendvédelmi dolgozót vettek őrizetbe

Fordulat: kezdeményezték Till Tamás gyilkosának letartóztatását