Gazdaság

Romokban a gazdaság: csúfos számok árulkodnak Orbánék kudarcos teljesítményéről

Közlekedés

Orbán beszólt az osztrákoknak, hogy most már szedjék össze magukat

Belföld

Orbán Viktor bejelentette, hogy „rúgkapálni fogunk”

Mi történt? Drogkereskedelemmel gyanúsított rendvédelmi dolgozót vettek őrizetbe

börtön
Fotó: kormany.hu/Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program/

Egy jelenlegi és egy volt rendvédelmi dolgozó, valamint társaik őrizetét rendelte el a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség, amiért a gyanú szerint marihuánát termesztettek és érékesítettek – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken.

Azt írták, hogy az NVSZ feljelentése alapján indult nyomozás során a szolgálat a rendőrség közreműködésével összehangolt akciót hajtott végre csaknem ötven hatósági személy részvételével egyszerre hét helyszínen, s talált jelentős mennyiségű marihuánát.

Az ügyészség öt ember őrizetét rendelte el, majd gyanúsítottként hallgatta ki őket. Közöttük van egy hivatásos és egy olyan volt rendvédelmi dolgozó is, akinek nemrég szűnt meg a szolgálati jogviszonya.

A megalapozott gyanú szerint két büntetés-végrehajtási dolgozó elhatározta, hogy jövedelmüket kábítószer-termesztésből és annak értékesítéséből fogják kiegészíteni. Ennek érdekében idén nyarán magokat rendeltek és marihuánát kezdtek termeszteni – egyikük hozzátartozójának segítségével –, valamint csekély mennyiséget meghaladó mennyiségű marihuánát is beszereztek továbbértékesítésre.

A megtermesztett és megszerzett marihuánát az elkövetők egyikük rokonának, valamint egy további társuknak adták át értékesítésre, de általuk ismert fogyasztók részére saját maguk is rendszeresen adtak el kábítószert.

A büntetés-végrehajtási dolgozó szolgálati jogviszonyának felfüggesztéséről már intézkedtek – olvasható a közleményben.

Ez is érdekelhet:
Romokban a gazdaság: csúfos számok árulkodnak Orbánék kudarcos teljesítményéről

Drog okozhatta egy 34 éves nő halálát, több dílert őrizetbe vettek

Tetten értek egy rendőrt, amint több mint 3 millió forintért adott el kábítószert

Idős nő árult drogot Szegeden, csuklyás rendőrök mentek érte

Hatalmas drograzzia volt kedd hajnalban, 26 embert fogtak el több megyében

Autóbalesetben meghalt egy 16 éves lány Zalaegerszeg határában

Rejtett kamerát találtak a váci uszoda öltözőjében