Nem engedték be Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Cégénydányádon található lakásotthonokba, ahonnan 12 kiskorú szökött meg. Ezt a Tisza Párt vasárnap közleményben közölte.
Azt írták, Magyar Péter európai parlamenti képviselőként megkísérelt bejutni a cégénydányádi lakásotthonokba, de az ott dolgozók felsőbb utasításra hivatkozva elutasították a belépést.
Az egyik 12 fős lakásotthon üresen áll, az ott dolgozók elmondása szerint 12 gyermek van jelenleg szökésben. A másik, láthatóan lepusztult állapotban lévő, lelakatolt bejáratú lakásotthonban jelenleg 12 fiatal él – tették hozzá.
A dolgozók Cséplőné Gönczi Veronikának, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatójának az utasítására nem akarták átvenni a civilek által felajánlott mikuláscsomagokat, ám végül hosszas telefonálás után bevitték azokat az épületbe – írták a közleményben.
Bicskén már csúcsra járt az agyhalál
Pénteken a kegyelmi botrány által elhíresült bicskei gyermekotthonnál is Magyar Péter útját állták a pedofideszes csinovnyikok. A bicskei intézménynél ráadásul néhány máshonnan odacsődített tüntető is megjelent, róluk a Magyar Hang az év talán legszürreálisabb videóriportját készítette el:
A láthatóan „szellemileg nem túl komplikált” fideszes provokátorok még fogrémmel és transzparensekkel is felszerelkeztek, hogy aztán egészen kínos toporogással, motyogással szórakoztassák egymást, amíg Magyar Péter a sajtónak nyilatkozik.