Megint baj van a MÁV-nál: most Ferencváros és a Keleti pályaudvar között állt le a vasúti közlekedés

mav-vonat-vasut
Fotó: Facebook/MÁV

Ismét tilos jelzésen áthaladó vonat okozott problémát: vasárnap délelőtt szünetelt a forgalom a Keleti pályaudvar és Ferencváros között, mert a Tárnokra tartó S36-os vonat Ferencváros állomáson meghaladt egy számára továbbhaladást tiltó jelzőt – vallotta be a Mávinform.

Azt írták, a mozdonyvezető az észlelés után még időben, a váltókörzet előtt megállította a vonatát, így más vonat nem került veszélybe. A helyzet tisztázásáig és a helyszíni hatósági vizsgálat ideje alatt szünetelt a vonatforgalom a Keleti pályaudvar és Ferencváros között – írták, később úgy módosítva, hogy 10.50-kor újraindulhatott a közlekedés,

de a menetrend majd várhatóan csak délutánra áll helyre a Keleti pályaudvar, valamint Kőbánya-Kispest és Kelenföld között.

Legutóbb hétfőn volt hasonló eset, akkor a Kelenföldről továbbindult vonat a Déli pályaudvarra való behaladás közben hagyta figyelmen kívül a tiltó jelzést, órákra megbénítva a Délit, és a győri fővonal elővárosi, a székesfehérvári, valamint a pusztaszabolcsi vonal járataival utazók közlekedését.

A MÁV eközben fényfüzérrel feldíszített ósdi vonatokkal bohóckodik, hátha akkor majd kevésbé tűnik fel az utasoknak, hogy nem tudnak eljutni munkába, iskolába, családjaikhoz.

Vitézy Dávid újraindította, amit Lázár tönkretett: újra láthatók a MÁV késései
MÁV: Lerohadt egy vonat a Nyugatiban, fennakadás több vonalon
Kisiklott egy vonat a békéscsabai vonalon, legalább két ember megsérült
Súlyos üzemzavar a MÁV-nál, leállt a teljes dél-balatoni vonatközlekedés
Szorul a hurok, átvilágítják Orbánék hazaáruló vasúti projektjét
Vészhelyzet miatt kényszerleszállást hajtott végre egy Budapestre tartó utasszállító