Hatalmas drograzzia volt kedd hajnalban, 26 embert fogtak el több megyében

drograzzia
Részlet a TEK videójából.

A Hajdú-Bihar, a Békés és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei egyszerre csaptak le egy bűnszervezet tagjaira:

az akcióban 20 dílert vettek őrizetbe, 75 millió forint értékű vagyont és több kilogramm drogot foglaltak le.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte szerdán, hogy a rendőrök kedd hajnalban csaptak le a bűnszervezet tagjaira, és 35 helyszínen, 26 dílert fogtak el, a kutatások során több mint 3 kilogramm droggyanús anyagot, tablettákat, valamint a kereskedéshez szükséges eszközöket, 45 mobiltelefont és gáz-riasztó fegyvereket foglaltak le.

Hajdú-Bihar megyében 9, Békésben 9 embert, míg Jász-Nagykun-Szolnokban 2 férfit hallgattak ki és vettek őrizetbe a nyomozók bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kerekeskedelem bűntett miatt. A rendőrök mind a 20 gyanúsított esetében előterjesztést tettek a letartóztatásukra, hat társuk gyanúsítotti kihallgatása szintén megtörtént, ők az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhetnek.

Az akció során tucatnyi fogyasztót is elszámoltattak a rendőrök, nekik kábítószer birtoklása miatt kell felelniük – írták.

Közölték azt is, hogy nyolc helyszínen tartottak kutatást: a Derecskén, Gáborján és Törökszentmiklóson található ingatlanokban 25 készenléti nyomozó végzett lefoglalásokat és zárolásokat.

Többek között 16,5 millió forint értékben ingatlanokat, illetve üzletrészeket zároltak, míg 3,5 millió forint értékű arany ékszert, egy 4 millió forint értékű gépkocsit, valamint több mint 5000 eurót és 45 millió forintot foglaltak le, így összesen több mint 75 millió forint vagyont vontak el az elkövetőktől – áll a közleményben.

Rengeteg kábítószert találtak egy nagykanizsai lakásban

14 kg füvet találtak egy részeg, betépett, jogsi nélküli osztrák férfi autójában Kapuváron, de nem ezek miatt bukott le

Bekokainozott, drogterjesztő taxist fogtak Budapesten

Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban

Mi történik? Nemi erőszak miatt tartóztattak le egy fontos hatósági dolgozót

Húsz évre ítélték a lányát megerőszakoló apát