Két tehervonat is belehajtott egy autóba Almásfüzitőnél, az utasokkal megint jól kiszúrt a MÁV

MÁV, vasút, vonat

Újra járnak a vonatok kedden hajnali 5 óra óta mindkét vágányon Komárom és Almásfüzitő között, ahol korábban két tehervonat is nekiütközött egy vasúti átjáróban veszteglő autónak.

A Mávinform közleménye szerint a győri fővonalon fokozatosan áll helyre a menetrend szerinti vonatközlekedés, pótlóbuszra már nem kell átszállni.

Korábban azt közölték, hogy egy autó az 1-es főút 80-as kilométerénél hajtott be a vasúti átjáróba, azonban a síneken ragadt, ezért utasai elhagyták.

A két vágányon nagyjából egy időben érkező tehervonatok gyakorlatilag kettészakították az autót. A roncsok szétszóródtak.

A sínekre csúszott egy személykocsi Komárom és Almásfüzitő között, az 1-es főút 80-as kilométerénél lévő vasúti…

Posted by BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság on Tuesday, November 26, 2024

A vasúttársaság tájékoztatása szerint egy ideig mindkét sínpáron szünetelt a közlekedés.

Legalább 20 utas rekedhetett éjszakára Almásfüzitőn

Az utasok szerint azonban nem volt ennyire „egyszerű” a helyzet, mint ahogy a vasúttársaság elintézi a közleményben. A MÁV 1-es vonal Facebook-csoportban egy érintett, aki egy vonaton volt kénytelen éjszakázni, azt írta:

„hiába egyesült a MÁV a VOLÁN-nal, képtelenek voltak kiküldeni egyetlen nyamvadt buszt, ha nem is Almásfüzitőre, de legalább a balesetben érintett vasúti átjáróhoz. Akkor a 4958 Almásfüzitő felsőig közlekedhetett volna, a vasúti személyzet átkísérheti az utasokat a vonatról a buszhoz a vasúti átjáró Szőny felőli oldalára, és nem kellett volna egy teljes éjszakát Almásfüzitőn töltenie legalább 20 utasnak, ellenben 2-3 óra alatt hazaérhettek volna holmi okos és kreatív szervezéssel. (Jó,…tudom-tudom,… lúzerjani és a MÁV szervezőkészsége… )”

Leállt a vonatközlekedés a Balaton északi partján, most a vihar a hibás

Leállt a Keleti pályaudvar

„Elfogytak a pótlóbuszok”: tömeg várja a budaörsi vasútállomáson, hogy valahogy hazajusson

Új járatok indítását jelentette be a MÁV

Vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánította a MÁV a főváros és a Balaton térségét

Befesti a MÁV a síneket, hogy ne melegedjenek annyira