Zsarolás kísérlete miatt feljelentették Vogel Evelint

A volt tiszás szélhámosnő 30 milliót követelt a hallgatásáért, mielőtt a Fidesznél kezdett házalni a hangfelvételeivel.

Vogel Evelin
Vogel Evelin, Magyar Péter korábbi barátnője.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke zsarolás kísérlete miatt feljelentette volt barátnőjét, az azóta a kormánypropagandánál különböző hangfelvételekkel házaló Vogel Evelint.

Magyar közleményében tudatta, hogy a bűncselekmény elkövetését hat tanú, és a kedden kiszivárogtatott újabb felvétel is bizonyítja.

A Tisza Párt a továbbiakban nem kíván reagálni a politikai közösségét eláruló, bosszúból hazugságok tömkelegét összehordó, bűncselekményt elkövető, a mai nap is a Fidesz pénzén élő Vogel Evelin állítására – írja közleményében Magyar Péter.

A pártelnök vasárnapi sajtótájékoztatóján már jelezte, hogy feljelentést tesz volt barátnője, Vogel Evelin ellen, mert Vogel titokban 11 órányi hangfelvételt készített, a hallgatásáért pedig 30 millió forintot követelt.

A kedden kiszivárgott, lejáratónak szánt hangfelvételen valóban hallható, hogy a Tisza Párt elnökének volt barátnője 30 milliót kér a pártközeli vállalkozó Hanzel Henriktől, hogy ne borítson. Vogel a felvételen

a legtermészetesebben beszél arról, hogy mivel nincstelen, és egy barátnője kanapéján húzza meg magát, valakitől pénzt kell elvennie: ha nem a Tisza Párttól, akkor az azt támogató vállalkozóktól, végső soron pedig Magyar Péter részvényeire tenné rá a kezét.

Razzia a Tisza Pártnál, kiszállt a hatóság Magyar Péterékhez

Magyar Péter: Orbán Viktor 2021 óta tudta, mégsem tett semmit

Magyar Péter azonnali vizsgálatot követelt és gyermekvédelmi intézkedéscsomagot ígért

Titkos jelentés kerülhetett ki Magyar Péterhez

Szökött fideszes? Mianmarban fogtak el egy pedofília miatt keresett férfit

Fideszes lehet? Éveken át szexuálisan bántalmazta kislányait egy szabolcsi férfi