Meghalt egy 16 éves lány, miután kiugrott egy égő lakás ablakán Esztergomban

esztergom-kiugrott

Kiugrott az ablakon a lángoló második emeleti lakásból, meghalt egy 16 év körüli lány Esztergomban pénteken – számolt be róla a Tények.

A csatorna szerint a lány anyja és annak élettársa is otthon voltak, amikor kigyulladt az albérlet, de a lángok elzárták a kijáratot, ezért mind a hárman kiugrottak. A nő és a férfi életveszélyesen megsérültek, a lány – aki olyan szerencsétlenül esett, hogy a lába egy alsóbb párkányban elakadt, majd egy szemtanú szerint fejjel érkezett a földre – operáció közben halt meg.

A szomszédok szerint droglabor működött a lakásban, szerintük ennek lehetett köze a tűzhöz.

Két szomszéd is füstmérgezés miatt került kórházba – hangzott el a riportban.

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Kábítószert találtak a rendőrök egy közlekedési balesetben érintett autóban

Tömegbaleset az M7-es autópályán, kilenc autó ütközött

Hamis euróval fizetett egy lóért, letartóztatták

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Gázolt a vonat Szajolnál