Dermesztő magyarázatot adott, miután forgalommal szemben hajtott egy török kamionos az M5-ösön

autópálya; baleset
Fotó: MTI/Lakatos Péter

Rossz sávból hajtott fel az autópályára, ezért a forgalommal szemben haladt egy kamion az M5-ös sztrádán Kecskemét térségében október 31-én – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.

A tájékoztatás szerint október 31-én éjjel néhány percen belül több bejelentés is érkezett a megyei rendőr-főkapitányságra a forgalommal szemben haladó kamionról. A rendőrök a szabálytalan tehergépkocsit már a leállósávban találták meg, majd az autópályát üzemeltető cég munkatársainak segítségével megfordították a szerelvényt, és a legközelebbi pihenőhelyre kísérték.

A járművezetőt közúti veszélyeztetés gyanúja miatt hallgatták ki, miközben elmondta, hogy nem ismerős Magyarországon, ez volt az első útja áruszállítóként, ezért alakult ki a balesetveszélyes helyzet.

Az 55 éves török férfi szabadlábon védekezhet, de jogosítványát bevonták, és kezdeményezték vezetői jogosultságának szüneteltetését – olvasható a rendőrség honlapján.

Lerohadt a MÁV: hatalmas késések az egyik legforgalmasabb vasútvonalon

Jó hírt kaptak a budapestiek, sokkal könnyebb lesz közlekedni

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Illegális tuningtalálkozóra csaptak le a rendőrök, soron kívüli műszaki vizsgára küldtek több járművet

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Halálra gázolt a vonat egy embert Nyíregyházán