Hasba rúgta Gyurcsány embere a másik DK-st, mert azt hitte, meg akarja ütni

A zuglói Kung Fu Panda áll az eljárás elé.

horvath-zsolt-dk
Horváth Zsolt, Zugló korábbi DK-s alpolgármestere. Fotó: zuglo.hu

Rugdalózással tarkított feszült helyzet alakult ki a zuglói Demokratikus Koalíció múlt heti taggyűlésén, miközben az új alpolgármesterek személyéről kellett volna dönteni. A 24.hu azt írja, szóváltást követően Horváth Zsolt korábbi alpolgármester hasba rúgta párttársát; a férfi elismerte a történteket, a rendőrség nyomoz ellene.

A lap azt írja, a gyűlés után robbant a feszültség Horváth és Tóth Attila önkormányzati képviselő között. Horváth a 24.hu kérdésére elismerte, hogy személyi kérdésekről vitázott Tóthtal, aki Kinisch Andrea társságában igyekezett elhagyni a helyszínt, ő pedig felrótta nekik, hogy túl sok testvérvárosi utazáson vettek részt az előző ciklusban.

Horváth állítása szerint azt hitte, hogy a személyeskedő vita egy pontján Tóth meg akarja ütni, és ekkor hasba rúgta.

Az eset után Tóthék rendőrségi feljelentést tettek, és orvosi látlelet is készült a rúgás nyomairól.

Horváth, aki korábban rendőrként dolgozott, azt mondta, áll az eljárás elé.

Tóth Attila pedig a pártközponton keresztül azt üzente: „Valóban igaz, hogy Horváth Zsolt kilépett a pártból, és lemondott a választókerületi elnökségről egy múlt heti taggyűlésen. Ami pedig már a taggyűlés után történt, azt a rendőrség vizsgálja.”

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya a 24.hu kérdésére azt írta, az ügyben garázdaság vétség gyanúja miatt rendeltek el nyomozást, de gyanúsítotti kihallgatás még nem történt.

Kilép a DK-ból Niedermüller Péter
Mi történt? Több jelöltjét visszalépteti a DK
Rárontott a DK a határon túli magyarokra, meglepődtek, hogy senki nem csatlakozott hozzájuk
Kanyarodó busz gázolt halálra egy gyalogost Zuglóban
Példátlan összefogással kapták el az igazoltató rendőrt elgázoló sofőrt
Elgázoltak egy rendőrt, félmilliós nyomravezetői díjat tűztek ki