Bűnügy

Tízmilliárdos túlárazást állapított meg az Integritás Hatóság egy uniós projekt kapcsán

Baleset

Meghalt egy ember a gödöllői benzinkúton

Gazdaság

Brutális üzemanyag-drágulás jön csütörtökön

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a magyar válogatott sportoló

„Megrendüléssel tudatjuk, hogy életének 45. évében elhunyt Szuna Roland, az Alba Volán SC saját nevelésű, válogatott jégkorongozója” – tudatta a klub a honlapján.

A gyászjelentés szerint Szuna Roland közlekedési balesetben vesztette életét péntek este.

Mély megrendüléssel értesültünk, hogy Szuna Roland, az Alba Volán SC korábbi játékosa pénteken közlekedési balesetben…

Posted by Hydro Fehérvár AV19 on Saturday, September 28, 2024

Szuna Roland teljes karrierje során az Alba Volán SC színeiben játszott. Az élvonalban az 1997/98-as idényben mutatkozott be, még ifistaként, majd megszakítás nélkül nyolc idényen át erősítette az Alba Volán SC jégkorong-csapatát a magyar bajnokságban, illetve az Interligában. A 2000/01-es idényben a legjobb újoncnak járó Kósa Kupa-díjat nyerte el. A nemzeti színeket két ifjúsági, két junior világbajnokságon, valamint három divízió 1-es felnőtt világbajnokságon képviselte. Pályafutását a 2006/07-es idényben zárta le, amikor is a Fehérvári Titánok csapatában segítette tapasztalatával a székesfehérvári fiatalok fejlődését – olvasható a méltatásban.

Szuna Roland pályafutása során 242 bajnoki mérkőzésen lépett jégre az Alba Volán SC játékosaként, öt magyar bajnoki címet, valamint divízió-1 világbajnoki ezüst- és bronzérmet szerzett.

Ez is érdekelhet:
Orbán Szingapúrban rejtegethet valamit? Magyar Péter ismét kemény kérdéseket intézett a kormányfőhöz

Kapcsolódó hírek

Vogel Evelin újabb videóval jelentkezett

Nincs megállás, hétvégén is tovább drágulnak az üzemanyagok

Aranyérem nélkül térnek haza a magyar kajak-kenusok a párizsi olimpiáról

Nekiesett az Index Milák Kristófnak, azt állítják: „közel félmilliárdos nagyságrendű” összegtől fosztotta meg edzőit

Sürgősségire került az olimpiai bajnok Ónodi Henrietta

Ennyit keresett párizsi érmeivel a legtermékenyebb magyar olimpikon – itt a lista

Összeomlott a magyar válogatott: így magyarázza Rossi és játékosai a németek elleni 5-0-s zakót

Aranyérmes az öttusázó Gulyás Michelle

Kórházba kellett szállítani a Szajnában úszó Fábián Bettinát