Elfogtak a rendőrök egy kerékpárost halálra gázoló férfit

rendőrség; helyszínelés
Fotó: police.hu

Elfogtak a rendőrök egy férfit, aki július 9-én Mercedesével elgázolt egy kerékpárost Ikrény közelében, majd megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A biciklis a helyszínen életét vesztette.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn azt közölte, az ügyben a rendőrség büntetőeljárás indult, amelynek keretében rövid időn belül beazonosították a baleset feltételezett okozóját, aki időközben a hatóság elől ismeretlen helyre menekült, ezért ellene elfogatóparancsot adtak ki.

Az eljárás során kiderítették a férfi tartózkodási helyét, és múlt pénteken, a kora reggeli órákban a megyei rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály és a Felderítő Osztály munkatársai közös akció keretében Öttevény településen fogták el.

A férfi ellen – letartóztatása mellett – halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt folytatják az eljárást – áll a rendőrség közleményében.

Mi történik? Nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereit biztosító központban
Meghalt Radnai László, a kilencvenes évek egyik meghatározó alvilági figurája
Két rendőr megsérült Székesfehérváron, amikor egy 17 éves drogos kotonszökevény beléjük hajtott
Példátlan összefogással kapták el az igazoltató rendőrt elgázoló sofőrt
Elgázoltak egy rendőrt, félmilliós nyomravezetői díjat tűztek ki
Magyar Péter: három a magyar igazság, kettő már kipipálva