Fordulat a hajnalban Pécsen lakástűzben meghalt férfi ügyében, nyomoz a rendőrség

Emberölés miatt indítottak büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.

rendőrautó, rendőrség

Bűncselekmény áldozata lett az a férfi, akire egy kigyulladt lakásban találtak rá szombaton Pécsen.

A katasztrófavédelem először csak annyit közölt, hogy hajnalban egy Zsolnay Vilmos utcában lévő házhoz négy járművel vonultak ki a tűzoltók, akik néhány perc alatt a helyszínen voltak.

A száz négyzetméteres épület egyik öt négyzetméteres szobájában egy kanapé és annak környezete égett. A tűzben egy idős férfi életét vesztette.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság később már azt írta, hogy miután a tűzoltók az égő házból az elhunytat kihozták, a szemle során a rendőrök megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta.

Az elkövető felkutatása folyamatban van, a rendőrség az ügyben emberölés bűntett miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.

A tűz keletkezési körülményeinek feltárására a katasztrófavédelem tűzvizsgálatot indít.

Gyerekeket szállító busz balesetezett Hird közelében, a sofőr meghalt, sok sérült
Nagy baleset Pécs közelében, rommát tört egy BYD SEAL
Szülőket ítéltek fegyházbüntetésre hároméves gyermekük megöléséért Pécsett
Megöltek egy embert Pécsen
Viszik el a korrupt óellenzék és a Fidesz-maffia politikusait, Magyar Péter is megszólalt
Bosszút akart állni, megölte kétéves, alvó gyermekét egy Somogy megyei férfi