Hatalmas razzia volt Budapesten, 29 embert fogtak el

Megtaláltak egy intézetből szökött fiatalt is.

Majdnem száz rendőr részvételével tartottak komplex bűnügyi, rendészeti akciót a főváros V., VI. és VII. kerületében, a razziában 29 embert fogtak el – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden.

Azt írták, a szombatról vasárnapra virradóra tartott akcióban a rendőrök 751 embert igazoltattak és 29-et fogtak el vagy állítottak elő: ötöt kábítószer birtoklása, kettőt garázdaság, négyet egyéb bűncselekmény elkövetése miatt, kettőt pedig azért, mert eltiltás hatálya alatt vezettek.

Úgy folytatták, hogy a rendőrök közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása, illetve engedély nélküli vezetés miatt egy-egy esetben, forgalomból kivont jármű miatt két esetben tettek szabálysértési feljelentést.

Közlekedési szabálysértések miatt két további szabálysértési feljelentést tettek, 16-an bírságot kaptak, míg közterületi alkoholfogyasztás miatt két embert bírságoltak meg.

Megtaláltak egy intézetből szökött fiatalt, három emberhez pedig mentőt hívtak, mert rosszul voltak.

Az akcióban 42 taxi ellenőrzését követően a Budapesti Közlekedési Központ munkatársai három jegyzőkönyvet vettek fel.

A hatóságok ellenőriztek egy V. kerületi szórakozóhelyet is, a rendőrök ott egy embert fogtak el kábítószer birtoklása miatt, tízet pedig mintavételre állítottak elő – áll a közleményben.

Karácsony is gyorsan bejelentette, hogy kitakarítja „a maffiaként működő alvállalkozói hálózatokat” Budapestről
Haladékot kapott Budapest a kormánytól – ilyen, amikor nem Orbán próbálja bedönteni a fővárost
Több embert előállítottak, már a BL-döntő előestéjén elkezdték szétverni Budapestet a szurkolók
Hatalmas rendőri készültség van a Kálvin téren – fotó
Eljárást indított a rendőrség a zászlókat a Dunába dobó hülyegyerekek ellen
Letartóztatták Fonyód volt fideszes polgármesterét, súlyos részletek derültek ki