Menczer Tamás arra számít: most fogják csak igazán megrohanni a fiatalok a Fideszt

Szerinte „nem véletlenül sikoltoznak a baloldalon”.

Orbán Viktor nénikkel
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Sok fiatal Fideszhez csatlakozására számít a jövőben Orbán Viktor szombati, tusványosi beszéde hatására a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, aki erről a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című propagandaműsorában lamentált.

Menczer Tamás úgy magyarázta, hogy

a fiatalok, a 20-30 évesek sokak szerint szeretnek lázadni, „ma pedig a legnagyobb lázadás patriótának, hazafinak lenni”. Emellett szerinte a baloldalnak nincsenek vonzó politikai képességei.

A fiatalokról❗️

Posted by Menczer Tamás on Sunday, July 28, 2024

„Nem véletlenül sikoltoznak a baloldalon a tegnapi Orbán-beszéd után, mert pontosan látják, hogy ők nem tudnak ilyen beszédet tartani” – mondta, hozzátéve: „ott lufik vannak, már kipukkadt lufik, kipukkadó félben lévők, és olyanok, amelyek később pukkadnak ki, itt meg Orbán Viktor van, és egy rendkívül erős politikai közösség. A fiatalok ahhoz csatlakoznak, akihez érdemes.”

És a fiatalokra valóban nagy szüksége lenne az állampártnak. Egy kutatásból ugyanis nemrég kiderült, hogy mostanra főleg az iskolázatlanok és az idősek tartják hatalomban a Fideszt – ők azok, akiket nem érdekel, milyen állapotban van az ország, az egészségügy, az oktatás, a mindennapi életünk, ha egy kis migránsozással, rezsidémonozással, háborús riogatással mindig, minden kérdésükre választ kapnak.

Fidesz-közeli vállalkozó küldhette rá a provokátorokat Magyar Péterék nagyváradi rendezvényére

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Ma is vergődik Orbán, rendkívüli tanácskozást hívott össze