Te jobb cikkeket írnál? Hírszerkesztőt keres a Röviden! → Részletek
A lakás dekorálása egyszerre örömteli és izgalmas feladat, amely ugyanakkor bőséggel tartalmaz buktatókat is, amik utólag már nehezen orvosolhatók anélkül, hogy más dolgokhoz ne kellene hozzányúlni.
Ilyen lehet a képek elhelyezése is a falon, amikhez bizony muszáj lesz valami csavart vagy szöget, esetleg kampót vagy más rögzítőelemet a falba applikálni, hiszen ez fogja majd a helyükön tartani őket. Azonban ha nem gondolkodtunk előre, és mégsem tetszik a végeredmény, akkor nem lesz elég egyszerűen levenni a képet a falról, hiszen utána a falat is rendbe kell tenni.
A tapetaposzter.hu oldalán modern vászonképek rendelhetők pedig, így kár lenne kihagyni a lakásdíszítésnek eme módját.
Akár hírműsorokban is alkalmunk adódik szembesülni azzal, hogy mekkora jelentősége van a környezetnek, amelyben élünk. És annak ellenére, hogy a luxust nem mindenki engedheti meg magának, azonban a rendezett környezet sokszor csak apróságokon múlik.
Tervezzünk előre!
Ez egy nagy méretű vászonkép esetén még nagyobb jelentőséget fog kapni. Annak érdekében, hogy elkerülhessük az említett galibákat, előbb fontoljuk meg alaposan, hogy mit is szeretnénk.
A szép képpel vagy képekkel otthonosabbá, barátságosabbá tehetjük az otthonunkat, ami hatással van a lelki és a mentális egészségünkre is, ezen keresztül pedig voltaképpen az életünk minden területén képes érzékeltetni a hatását.
Passzoljon a méret!
A nagyság kérdése igencsak lényeges, hiszen a falfelület méretétől is függ, hogy mekkora kép fog jól mutatni. Fontos az is, hogy mekkora részt akarunk elfedni a képpel. Amennyiben a teljes falra szeretnénk, akkor nehezebb dolgunk lesz, és előfordulhat, hogy jobban tesszük, ha inkább fotóposzterekben gondolkodunk, vászonkép helyett.
Azonban ha a cél az, hogy egy centi se maradjon ki, akkor jobb nagyobbat venni belőle, mint amekkora feltétlen szükséges, és inkább levágni a felesleges részeket. Ha ezt az opciót választjuk, akkor azt fontoljuk még meg a döntés előtt, hogy nem lesznek-e levágva így olyan részletek a képről, amelyek zavaróan mutatnak majd aztán.
Se túl nagy, se túl kicsi
Egy vászonkép esetében azonban nem a teljes fal eltakarása a cél. Ehelyett inkább arra fókuszálunk, hogy dizájnos, mutatós eredményt kapjunk. Pontosan emiatt lesz igencsak jelentős elem a méret, ugyanis a túl kicsi nevetségesen mutathat, a túl nagy pedig kellemetlen érzéseket kelthet az emberben.
A helyes megoldás az, ha a vászonkép körül is marad annyi szabad terület, amelyben jól tud érvényesülni az alkotás. A Fuchs Dekor Tapéta és Poszter Webáruházban éppen ezért keressük fel a termékoldalakat, és ellenőrizzük le a pontos méreteket, majd ezt próbáljuk meg el elhelyezni képzeletben a kiszemelt felületen. Ha az eredmény elégedettséget kelt bennünk, s minden paraméter kellően biztató, akkor vágjunk bele bátran a projektbe!
A vászonképekkel stílusos teret teremthetünk minden helyiségben, így otthon is mindig jól érezhetjük magunkat, kellemes környezetben. Mindenhol jó, de legjobb otthon!