Bűnügy

Vérlázító: durva bírságot kaphat, aki kukákból gyűjt visszaváltható palackokat

Külföld

Újra elmeszelték Orbán maffiaállamát Strasbourgban: „Meg kell védeni a magyar társadalmat a kormányától”

Gazdaság

Újra 400 fölött az euró árfolyama, másfél éves mélypontra romlott a forint

Donáth Anna azzal fenyeget: tovább fognak építkezni

Donáth Anna
Fotó: Facebook/Donáth Anna

Tovább fogunk építkezni – riogatott a Momentum elnöke, európai parlamenti listavezetője hétfőre virradóra az EP- és önkormányzati választásokon produkált leégésüket értékelve (kiesett a párt az EP-ből, nem kerültek be a fővárosi közgyűlésbe, és elveszett a Momentum legnagyobb vidéki bázisa, Baja).

Donáth Anna a szokásos maníros, affektáló, minimális önreflexiót sem mutató, szinte győzelmi beszédében arról magyarázott, hogy a Momentum által „elvégzett munkának” szerinte az ország minden pontján eredménye van: egyet leszámítva minden megyei közgyűlésben ott van a párt, Pest vármegyében 20 százalék feletti eredményt ért el.

A Momentumnak „rengeteg” polgármestere is van – tette hozzá, miközben a teljes kampányban az EP-képviselőségre készültek, ehelyett 0 (nulla) mandátumot sikerült szerezniük.

Európában, Magyarországon, az összes településen nőni fogunk, tovább fogunk építkezni, együtt maradunk és erősebbek leszünk, mint valaha, mert szükség van ránk – kábította tovább magát és hallgatóságát.

Az esetleges lemondását firtató kérdést Donáth Anna „túl korainak” tartotta, de elmondta, az elmúlt években megmutatta, hogy képes politikai felelősséget vállalni.

Donáth mámoros nyilatkozatot adott a Partizánnak is, ezen a linken 1:04:17-től visszanézhető, ahogy nála jobban talán senki nem örült tegnap éjjel annak, hogy éppen leradírozódni látszik pártja a politikai színtérről:

Ez is érdekelhet:
Lemondott Donáth Anna

Kapcsolódó hírek

Lázár János idegei feladták: seggnyalást, aberrált, belvárosi, libsi gyerekeket emlegetve őrjöng a Facebookon

Viharos széllel, csapadékkal érkezik a hidegfront

Donáth Anna akár nyolc év börtönt is kaphat

Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Donáth Annát

Elképesztő: még ma is ott ült a parlamentben az ellenzék

Megvan a Momentum új elnöke

Elege lette a szülőknek a háborús plakátokból Orosházán

Lemondott Donáth Anna

Meghalt Donáth Anna édesapja