Bulvár

Karsai Dániel orális szexes poszttal reagált a bukott megafonos „kapja be” üzenetére

Bűnügy

Megöltek egy férfit egy miskolci áruház parkolójában

Belföld

Drámai bejelentést tett Dobrev Klára, itt a vége

Gyurcsányozva, dollárbaloldalazva jelentette be a kormány, hogy visszavásárolta a ferihegyi repülőteret

A vételár 3,1 milliárd euró volt, azaz nagyjából 1200 milliárd forint.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálja 2024. június 6-án.
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálja 2024. június 6-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Visszaszereztük, újra magyar kézben a reptér – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint.

Több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően 2024. június 6-án aláírásra került a Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződése. Ezzel a tranzakció lezárult, így közel 20 év után újra nemzeti többségi tulajdonba került a reptér – áll a közleményben.

A Gyurcsány-kormány 2005-ben elkótyavetyélte ezt a nemzeti kincset, hiszen az állam számára rendkívül előnytelen vagyonkezelési szerződést kötött. A reptér tulajdonlása szuverenitási kérdés, amely nem csak a személyszállítás és a turizmus, hanem az áruszállítás miatt is stratégiai jelentőséggel bír, a gazdasági vérkeringés egyik ütőere – írták.

Éppen ezért volt történelmi bűn, amit 2005-ben a dollárbaloldal a reptér elhibázott privatizálásával elkövetett. Mindezt tovább tetézte, hogy az eladásra gazdasági konjunktúra mellett, békeidőben került sor

– tették hozzá.

A jelenlegi kormány ezzel szemben a mostani háborús idők közepette is képes volt arra, hogy kijavítsa ezt a megbocsáthatatlan hibát és visszavásárolja a repteret – áll a közleményben.

A csütörtöki megállapodásnak köszönhetően vételár arányosan a Magyar Állam 80 százalékos tulajdonrészt szerez a Budapest Airport Zrt.-ben, a VINCI Airports francia társbefektető pedig 20 százalékot.

A vételár 3,1 milliárd euró, a hitelezői konzorciummal történt sikeres megállapodással pedig a korábbi tulajdonosok által felvett 1,44 milliárd eurónyi hitel került meghosszabbításra

– áll a közleményben.

Ez is érdekelhet: Újabb pedofilügy ugyanabban a bicskei gyermekotthonban: 11 éves kislányt fogdoshatott a portás idén májusban

Kapcsolódó hírek

Amire van pénz: 480 milliót költene sminkesre, fodrászra és stylistra az MTVA

Az EU legszegényebbjei lettek a magyarok, a bolgárok is többet költenek nálunk

Megindult az árhullám Budapest felé, elsőfokú készültséget rendeltek el

Karácsony: vége a színjátéknak, Vitézy Dávid a Fidesz, a NER és a hatalom jelöltje

Szétvert a vihar több kerületet Budapesten péntek kora délután

Szentkirályi Alexandra úgy tudja, nem egyeztetett Vitézy Dáviddal az – úgy tudja: – „döntése” előtt

Újraszámolták a szavazatokat, eldőlt Budapest sorsa

Súlyos hangfelvétel került elő Karácsony Gergelyről

Vitézy Dávid új választást szeretett volna két kerületben, ahol nagyon kikapott

Írd te a Röviden híreit! Szerkesztő-újságírót keresünk, részletek itt!