Frontális baleset Haláp és Vámospércs között, ketten meghaltak

Egy harmadik embert mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.

halap-vamospercs-baleset
Az egyik balesetet szenvedett autó roncsa. Fotó: Haon.hu/Tóth Imre

Ketten meghaltak, amikor frontálisan ütközött két autó a 48-as főúton, Haláp és Vámospércs között – közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalán.

A mentőszolgálat tájékoztatása szerint két ember a helyszínen meghalt, egy férfit mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.

A 48-as főúton történt baleset miatt Vámospércs felől Nyírmártonfalva és Újléta irányába, míg Debrecen felől Létavértes felé tereli a forgalmat a rendőrség.

A katasztrófavédelem közleménye szerint a debreceni hivatásos tűzoltók összesen három embert emeltek ki a két autóból. Egy főt – a mentők segítségével – az ajtó kinyitása után mentettek ki az egyik járműből, a másikból pedig feszítővágóval szabadítottak ki két embert.

Hatalmas robbanás volt Vámospércsen

200 millió forint uniós támogatással épül lópihentető Vámospércsen

Tömegbaleset M5-ös autópályán, összesen nyolc sérült lehet

M1-es autópálya: három gyermek is megsérült a vasárnap reggeli balesetben

Tömeges ételmérgezés több oktatási intézményben: már 47 gyermeket vittek kórházba

Halálra gázolt egy embert a vonat Budapesten, nagy késésekre kell számítani