Megrázó baleset történt, egy 35 éves nyíregyházi motoros halt meg Bujnál

buj-baleset
Fotó: Facebook/FrissMédia

Halálos baleset történt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Bujnál szombaton délután. Egy motoros fékezés nélkül kisiklott a kanyarban, majd egy temetőbe csapódott – tudta meg a Friss Média.

A lap azt írja, a 35 éves motoros Nyíregyháza felől érkezett a település határához, ahol egy elnyújtott balos kanyar van. A férfi egy szakaszon még az úttesten haladt, majd az ívet elhagyva először a kerítésnek, majd egy gránit sírkő oldalának csapódott.

A Tények úgy tudja, a nyíregyházi férfinek egy arra járó autós próbált segíteni, aki megkezdte az újraélesztést, valamint a saját pólójával igyekezett elállítani a vérzést, de a motoros olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.

Egy 35 éves nyíregyházi motoros halt meg Bujnál a mai balesetben. ⬇️⬇️⬇️

Posted by Friss Média on Saturday, May 25, 2024

A helyszínre érkező rendőrök nem rögzítettek féknyomot, a baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.

Kiderült, mi okozta négy ember halálát Sátoraljaújhelynél

Vonat elé hajtott egy autó Sátoraljaújhelynél, négy halott

Kisiklott egy mozdony a Déli pályaudvaron

Két holttestet találtak egy leégett házban Adácson

Kigyulladt egy ház Üllőn, hentesek próbálták menteni az idős férfi életét

Frontális baleset a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, busz és személyautó ütközött