Agyba-főbe vertek egy fiút a diáktársai a nagykónyi általános iskolában

A szakpszichológust is megdöbbentette az eset.

Brutálisan megvertek egy kisfiút a nagykónyi általános iskolában – számolt be róla az RTL Híradó.

A megdöbbentő támadás csütörtök reggel történt, a tankerületi központnál úgy tudják, a 13 éves fiú ma került kórházba.

A verést videóra is vették, a felvételen látszik, hogy a gyereket előbb egy fiú üti a tanteremben, majd négy másik is nekimegy, tucatnyian pedig nézik, hogy mi történik.

A csatornának nyilatkozó szakpszichológust is megdöbbentette az eset, azt mondta:

„Engem őszintén szólva ez nyomasztott leginkább. Hogy amikor már úgy tűnt, lezajlott az incidens, akkor jött még egy gyerek, és megint egy. Nem egyszerre támadták meg a kisfiút, hanem egymás után sokan.”

Úgy tudni, most, egy nappal a történtek után a rendőrök folyamatosan hallgatják ki az érintetteket. A rendőrség garázdaság gyanúja miatt indított büntetőeljárást, miután a megvert kisfiú szülei feljelentést tettek.

Legutóbb május elején történt hasonló eset, akkor négy lány vert félholtra egy 10 éves fiút Kemecsén az iskolaudvaron, a fiú az intenzívosztályra került.

Mentőautó karambolozott Tolna megyében, többen megsérültek

Markolóval rontott a kukásautónak egy férfi Nagykónyiban, mert nem vitték el a kukáját

Most közölte a Rendészeti Államtitkárság: veszélyes vadállatot találtak egy tiszafüredi házban

Fiatal lányt zaklattak a HÉV-en, az apa késsel vágta meg a támadót, még őt hurcolják meg

Nőket bántalmazott egy taxisállat Budapesten, keresi a rendőrség

Miskolcon is agyonvertek egy férfit szombat este