Sokkoló részletek derültek ki a szamosújlaki tragédia kapcsán, gyermekek is érintettek

szamosujlak-gyilkossag
A szamosújlaki családi tragédia helyszíne a Friss Média fotóján. Fotó: Facebook/Friss Média

Részleteket közölt a rendőrség a szamosújlaki tragédia kapcsán, mely során holtan találtak egy nőt és egy férfit egy családi házban.

A csütörtöki tájékoztatás szerint május 7-én este a 40 éves férfi otthonukban családi veszekedés során nyakon szúrta élettársát aki életét vesztette, ezután a férfi magával is végzett.

A rendőrség emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

Gyerekei találhattak az anyára, az apa felakaszthatta magát

A Szon.hu helyszíni riportja szerint a férfi és a nő mintegy három éve költözött a faluba, beilleszkedtek, mindketten az önkormányzatnál, közfoglalkoztatottként dolgoztak, emellett napszámba is jártak. A párnak három gyermeke volt, az egyikük már nagykorú, ráadásul babát vár, a másik két gyermek 14 és 9 éves.

A lapnak egy helyi lakos azt mondta, a nőre gyerekei találtak rá vérbe fagyva, ezután azonnal rohantak a szomszédba segítségért. A szomszéd keresni kezdte az édesapát, felhívták telefonon, a telefon csörgését hallva bukkantak rá a férfira, aki, úgy tudni, felakasztotta magát.

Bégány Róbert polgármester elmondta, azonnal felvette a kapcsolatot a gyámüggyel, akik még aznap este Tarpára, nagykorú testvérükhöz vitték a kiskorú gyerekeket. A településvezető szerint az elhunyt férfi egyik családtagja gondoskodik majd róluk.

Holtan találtak két embert Szamosújlakon

Gyilkossági kísérlettel gyanúsítanak egy nyírlugosi orvvadászt

Szökött fideszes? Mianmarban fogtak el egy pedofília miatt keresett férfit

Fideszes lehet? Éveken át szexuálisan bántalmazta kislányait egy szabolcsi férfi

Rendőrség: eltűnt egy anya és kisfia Csepelről

Áll a bál: Magyarország beperli az Európai Bíróságot