A WC-be fojtotta, megpróbálta lehúzni csecsemőjét egy 15 éves kollégista lány Pécsen

csecsemő, újszülött, szülés

Vádat emeltek a 15 éves lány ellen, aki januárban megölte újszülött gyermekét Pécsen, közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség csütörtökön.

Azt írták: a középiskolában tanuló és kollégiumban lakó lány korábbi párkapcsolatából lett terhes, állapotát azonban eltitkolta a környezete elől.

A vádlott 2024 január végén a kollégium mosdójában,

egy WC-csészében hozta világra gyermekét, majd a WC-t lehúzta és megpróbálta az újszülöttet lenyomni a kagylóban.

Az ügyészség kitért rá, hogy a lány a szülés miatt erősen vérzett, ezért szólt a szobatársának, aki értesítette az egyik nevelőt, ő hívta ki a mentőket, de az orvos már csak az újszülött halálát tudta megállapítani.

A fiatalkorú vádlott cselekménye alkalmas a 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megállapítására – mutatott rá a vádhatóság.

Bedrogoztak és megerőszakoltak egy fiatal lányt a Balatonnál

Halálra marta egyéves gyereküket a család kutyája Csongrádban, vádat emeltek az anya ellen

Befesti a MÁV a síneket, hogy ne melegedjenek annyira

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

Brutális gyilkosság Bácsalmáson: nyílt utcán szúrta le volt párját és saját fiát egy férfi

Négy embert megkéseltek Szombathelyen