Orbán papagájjá változott, amikor Rogán korrupciós ügyéről kérdezték

Az évtizedes fideszes múltú, jobboldali, konzervatív Magyar Péter pedig szerinte a baloldal belügye.

orban-papagaj

„A legfőbb ügyésznek hiszek” – ezt ismételgette zavarában Orbán Viktor, amikor a Telex ma azzal kapcsolatban szembesítette, hogy Varga Judit egykori igazságügyi miniszter egy hangfelvételen arról beszélt: Rogán Antalék kihúzatták magukat egy korrupciós ügy nyomozati irataiból.

Orbán a riporter többszöri kérdésére egyre kényszeredettebben hajtogatta, hogy ő a legfőbb ügyésznek hisz, aki korábban azt mondta, hogy nem lehet nyom nélkül manipulálni ügyészségi iratokat.

Gulyás Gergelyről, Magyar Péter korábbi jó barátjáról pedig azt mondta, „szegény Gergő” nem tehet a történtekről, Magyar Péter felbukkanását „baloldali belügynek” tartja (ami meglehetősen fura valóságértelmezés, hiszen Magyar az állami Diákhitel Központ egykori vezetője volt, a fideszes igazságügyi miniszter exférje, és még néhány hónappal ezelőtt is NER-es cégek felügyelőbizottságában ült, mint fontos kormánypárti, kormányközeli felsővezető).

Ellenáll a bíróság: hatalmas pofonba szaladt bele Orbán, aki már a jogrendszer fölött állónak képzeli magát

Nagyot üthetett „szartakarító” Lázár a Fideszen: Orbán már arról hazudozik, hogy ő mindig cigányzenét hallgat

Súlyos dolgok derültek ki: Orbán Viktor öccse még a kormányfőnél is nagyobb szélhámos lehet

Orbán 16 év lopás, hazudozás után: a magyarok legyenek nagyok, gazdagok és minél erősebbek, ez a nagy terv

Szijjártó Pjotr felszólította a NATO főtitkárát

Rárontott a DK a határon túli magyarokra, meglepődtek, hogy senki nem csatlakozott hozzájuk