Tíz év fegyházra ítéltek egy nőt, aki mozgásképtelenné vált anyja halálát okozta

rendőrség
Fotó: police.hu

Különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés és más bűncselekmény miatt tíz év fegyházra ítélték azt a nőt, aki nem gondoskodott mozgás- és önellátásra képtelen állapotba került anyjáról, ezért az 2020-ban hosszú szenvedést követően elhunyt.

Az Egri Törvényszék csütörtöki közleményében azt írta: a sértett állapotáról tudott az elítélt nő lánya és annak élettársa is, emiatt őket felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

Mint felidézték, a sértett – háztartási baleset következtében – 2019. november végén ágyhoz kötött állapotba került. Lánya tisztában volt anyja állapotával, ennek ellenére a gondozását nem látta el, részére sem orvosi, sem szociális gondozói segítséget nem hívott és lakókörnyezete tisztán tartásáról sem gondoskodott, bár az elítélt nő lánya és annak élettársa hetente többször megjelent a sértett által lakott ingatlanban.

Az asszony 2020-ban bekövetkezett halálát az ellátatlanság miatti többszervi gyulladás és vérmérgezés okozta.

A halálhoz vezető folyamat során a sértettnek vélelmezhetően az átlagosat lényegesen meghaladó fizikai és lelki fájdalmat, szenvedést kellett elviselnie – írták.

Az elítélt nő lányát segítségnyújtás elmulasztása miatt 2 év – 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre, élettársát 1 év – 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélték – olvasható a közleményben.

Eljárást indított a rendőrség a zászlókat a Dunába dobó hülyegyerekek ellen
Letartóztatták Fonyód volt fideszes polgármesterét, súlyos részletek derültek ki
Szépen telnek a fogdák: újabb fideszest vettek őrizetbe
Szökés miatt körözik a zalai ál-Jézust, aki milliókat csalt ki követőitől
Viszik el a korrupt fideszeseket! Bús Balázs, és még öt ember már őrizetben
Megöltek egy nőt a III. kerületben