Őrizetbe vettek egy férfit, aki jegyautomatákat tört fel

rendőrség; járőrök
Fotó: police.hu

Őrizetbe vettek egy férfit, aki tömegközlekedési jegyeket árusító automatákat tört fel Budapesten és környékén, ezzel több tízmillió forintos kárt okozott – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.

Azt írták, a bűncselekmény-sorozat idén január végén kezdődött, amikor a fővárosi Szemeretelep vasútállomáson feszítettek fel egy jegykiadó automatát.

Sok pénz nem volt benne, de a bankjegykezelő szekrény eltulajdonításával és a rongálással 9,5 millió forint kárt okozott a tettes.

A következő hetekben négy hasonló lopás történt a főváros közeli településeken, egy további esetben csak rongálási kárt okozott az elkövető, míg két alkalommal előkészületi stádiumban maradt a bűncselekmény – ismertette a rendőrség.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság folytatott nyomozást az ORFK országos koordinációja mellett. Az elkövető az automaták kameráit is leragasztotta, de utolsó lopása után nyolc nappal, március 22-én egy Kiskőrös közeli tanyán elfogták a férfit – tudatta a rendőrség.

A férfi ingatlanán az elkövetéshez használt szerszámok és ruhák mellett megtalálták az eltulajdonított, majd elégetett pénzkazettákat, valamint a bűncselekményekből származó érméket és bankjegyeket.

A rendőrök lefoglaltak még egy Budapestről elvitt, több mint egymillió forint értékű biciklit, valamint egy szintén a fővárosból lopott motorkerékpárt, amire a férfi a pénzkazetták lemezeiből készített hamis rendszámot.

Az 54 éves férfi nagyobb értékre, üzletszerűen, folytatólagosan, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányságon. A gyanúsított nem tett vallomást, a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását – olvasható a police.hu-n.

Nyakunkba szakad a nyár május 1-jén, itt vannak a részletek!

Fordulat: Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki

Brutális késelés Hajmáskéren, kivonult a rendőrség

Meghalt a férfi, aki a TEK intézkedése közben lőtte fejbe magát

Robbantással fenyegetőzött egy férfi, miután kiütötték két fogát

Erőszakos férfi bóklászott az M7-es autópályán, rátámadt a rendőrökre