Belföld

Súlyos dolgokat állít Dúró Dóráról és Kocsis Mátéról Magyar Péter

Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Gazdaság

Súlyos benzindrágulás jön pénteken, de a dízelesek örülhetnek

A Kanári-szigeteken fogtak el egy emberölés kísérletével gyanúsított budapesti férfit

A Kanári-szigeteken fogtak el egy emberölés kísérletével gyanúsított budapesti férfit
Fotó: Facebook/Budapest Airport

Magyar rendőrök információi alapján a spanyol hatóságok a Kanári-szigeteken fogtak el egy emberölés kísérletével gyanúsított budapesti férfit, aki tavaly decemberben megkéselte ismerősét annak XI. kerületi lakásán, majd elmenekült az országból.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtöki közlése szerint a 41 éves budapesti lakos ellen emberölés bűntett kísérletének gyanúja miatt folytatnak eljárást. Az esetről azt írták, hogy az ittas és hangoskodó férfi 2023. december 16-án késsel megszúrta ismerősét, miután felszólította őt, hogy hagyja el az otthonát. Áldozata életveszélyes sérülést szenvedett.

A feltételezett tettest a fővárosi nyomozók azonosították, és mivel információik szerint külföldre szökött, vele szemben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A férfit a KR Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködésével a spanyol hatóságok 2023. december 18-án a Kanári-szigeteken fogták el, az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársai 2024. március 21-én hozták Budapestre és átadták a BRFK nyomozó főosztály munkatársainak.

A férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.