Már látszik, mikor várható a legnagyobb fagy – újra megszólalt a meteorológia

A hidegre hajlamos helyeken mínusz 6, mínusz 7 Celsius-fok köré hűlhet a levegő.

Virágzik a mandula Pécsen
Fotó: MTI/Sóki Tamás

Szerda hajnalban lesz legnagyobb mértékű és területi kiterjedésű a fagyveszély, majd a hét második felében enyhülésre számíthatunk, így csökken a fagy esélye – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.

Hozzátették: ahol fagypont felett alakul a minimum, ott is előfordulhat talaj menti fagy. A hidegre hajlamos helyeken – elsősorban az Északi-középhegység völgyeiben – mínusz 6, mínusz 7 Celsius-fok köré hűlhet a levegő.

Az előrejelzés szerint csütörtökre virradóra a Dunától keletre van esély gyenge fagyokra, azonban a talaj közelében ismét többfelé 0 fok alá hűlhet a levegő.

Péntekre virradóra már csak elvétve fordulhat elő gyenge fagy, majd szombattól erre már sehol sem kell számítani.

Az előrejelzés szerint vasárnap hidegfront vonul át az ország felett, mögötte bizonytalan mértékben, de csökken a hőmérséklet. Ahogy a zárt felhőzet elvonul és mérséklődik a szél, úgy ismét előfordulhatnak fagyok, erre hétfőtől van esély – írták.

Már látszik, milyen változás jön az időjárásban a jövő héten

Árad a tavasz: akár 19 fok is lehet a hétvégén

Berobban a jó idő a jövő héten, a péntekre érdemes figyelni

Nagyot fordul az időjárás a következő napokban

Kiadták a riasztást: akár 25 centi hó is eshet ezekben a megyékben

Hófúvás, viharok, −15 fok: újabb téli fordulat érkezik, erre számíts péntektől