Dolgozik a NER? Megzsarolt egy cégvezetőt két férfi „magas szintű kapcsolataikra” hivatkozva

Felajánlották konkurensüknek, hogy ha fizet havonta egymillió forintot, akkor nem veszik el az érdekeltségeit.

rendőrség, megkülönböztető jelzés

Zsarolás miatt fogták el egy egészségügyi szolgáltatást nyújtó cég két vezetőjét, akik havonta egymillió forintért cserébe garantálták egy versenytársuknak, hogy a cégét „nem szorítják ki a piacról”.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján indítottak nyomozást a cég két vezetője ellen.

A nyomozás adatai szerint a piaci versenyben a kórházak számára előnyösebb árajánlatot tevő cég vezetői két alkalommal hívták találkozóra vetélytársukat. Az első találkozón, január 12-én egy zuglói irodaházban a két férfi felvetette a cégvezetőnek, hogy ha

„támogatói szerződést köt velük, és tagdíjként havonta egymillió forinttal patronálja az ő érdekeltségükbe tartozó céget”,

akkor garanciát vállalnak arra, hogy a jövőben nem veszik el érdekeltségeit az egészségügyi ellátás körébe tartozó szállítási szolgáltatások piacán.

A beszélgetés során a piacvezetők megjegyezték, hogy egyéb esetben magas szintű kapcsolataikat kihasználva ellehetetlenítik a férfi cégét, és kiszorítják eddigi érdekeltségeiből is – tették hozzá.

Az előkészítő eljárásban beszerzett adatok alapján az NVSZ feljelentésére a BRFK nyomozást rendelt el, és március 13-án kutatást tartott az aznap elfogott két férfi lakásán; ott laptopokat, telefonokat és a tevékenységi körükkel kapcsolatos több dokumentumot foglaltak le.

A nyomozók a két férfit zsarolás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Hat országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész

Eltűnt egy lengyel férfi Budapesten

Megharaptak egy rendőrt Mátészalkán

Mi történt? Elvittek egy vezető ügyészt

Ezt is elcseszték: megint nő az infláció, 4,6 százalékkal drágultak az árak júniusban

Orbán Viktor úgy tudja, a fiataloknak akar segíteni a kormány az új hitelprogrammal