Földrengés rázta meg Montenegrót, Magyarországon is érezhető volt

szeizmográf, földrengés
Fotó: Flickr/Marcin Wichary

Közepes, 5,4-es erősségű földrengés rázta meg csütörtökön Montenegró és Bosznia-Hercegovina határvidékét – jelentette a montenegrói közszolgálati televízió az ország szeizmológiai intézetének az adataira hivatkozva.

A földrengés epicentruma Montenegró nyugati részén volt, mintegy harminc kilométerre Niksictől és 25 kilométerre a boszniai Bilecától, a rengés fészke pedig 14 kilométeres mélységben helyezkedett el, a rengéseket Szarajevóban és Podgoricában is érezni lehetett.

A montenegrói hatóságok nagyobb károkról vagy sérültekről egyelőre nem tudnak.

A Nyugat-Balkánon nem ritkák a kisebb földrengések, jelentősebb károkat azonban nem szokott okozni a földmozgás. Ebben a térségben a legutóbb 2022 áprilisában volt 5,7-es erősségű rengés, akkor többen megsérültek, egy ember meg is halt. A közelmúlt legerősebb rengése a Nyugat-Balkánon 2020. december 28-án és 29-én Horvátországban volt, az 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű földmozgások Petrinja és Sziszek közelében hét halálos áldozatot és 28 sérültet követeltek. 2020 márciusában a horvát fővárost, Zágrábot 5,3 erősségű földrengés rázta meg, amely jelentős károkat okozott. 2019 novemberében Albániában több mint 50 ember halt meg egy 6,4-es erősségű földrengésben. 1963-ban pedig Szkopjében volt akkora mértékű földrengés, hogy a macedón főváros több mint háromnegyede romba dőlt, és több mint ezren életüket vesztették. A 6,9-es erősségű rengést követően az egész várost újjáépítették.

Magyarországon is érezhető volt a montenegrói földrengés

A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium kora reggeli közlése szerint a magas épületek felső emeletein Magyarországon is érezhető volt a csütörtök hajnali montenegrói földrengés.

Győri Erzsébet szeizmológus ismertetése szerint csütörtök hajnalban, helyi idő szerint 04.06 órakor 5.4-es magnitúdójú földrengés keletkezett Montenegróban, a bosznia-hercegovinai határ közelében.

Földrengés volt MontenegróbanA Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai…

Posted by BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság on Wednesday, March 13, 2024

Magyarországon a földrengést a magas épületek felső emeletein is érezték, az obszervatóriumba Pécsről és Budapestről érkezett bejelentés – írta a szeizmológus.

Megindult az iráni ellentámadás, többen megsebesültek Tel-Aviv környékén

71 európai parlamenti képviselő jön a Budapest Pride-ra

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

Óriási áramkimaradás Prága jelentős részén, egyelőre nem tudják, mi történt

Befesti a MÁV a síneket, hogy ne melegedjenek annyira

Magyar Péter tájékoztatta Manfred Webert, hogy a Tisza Párt nem támogatja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását