Nőnek öltözve lopott idősektől egy férfi Budapesten

rendőrség; járőrök
Fotó: police.hu

Magát nőnek álcázva lopott meg idős embereket egy férfi egy másik (valódi) nővel együttműködve, a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség mindkét gyanúsított ellen vádat emelt – közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken.

Azt írták, a vádlottak 2023. január és március között, Budapest II. kerületében követték el a bűncselekményeket.

A nőnek álcázott férfi és a nő az utcán szólított le többnyire időskorú embereket, majd ismerősi viszonyt színlelve bejutottak a sértettek lakásába, ahonnan a figyelmüket elterelve különböző értékeket – főleg készpénzt, ékszereket, órákat – tulajdonítottak el, összesen csaknem 2,5 millió forint értékben.

Az ügynek öt sértettje van – tudatta a főügyészség.

A férfit és társát – előbbit mint visszaesőt – üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével vádolják.

A rendőrük lefoglalták az elkövetéskor használt női parókát, női táskát, valamint az eltulajdonított ékszereket és karórákat – olvasható a közleményben.

Eljárást indított a rendőrség a zászlókat a Dunába dobó hülyegyerekek ellen
Letartóztatták Fonyód volt fideszes polgármesterét, súlyos részletek derültek ki
Szépen telnek a fogdák: újabb fideszest vettek őrizetbe
Szökés miatt körözik a zalai ál-Jézust, aki milliókat csalt ki követőitől
Viszik el a korrupt fideszeseket! Bús Balázs, és még öt ember már őrizetben
Megöltek egy nőt a III. kerületben