Életveszélyes a Balaton jege

Fagy a Balatonnál
Fotó: MTI/Varga György

Életveszélyes a Balaton jegén tartózkodni, a parti sáv egyes részein és a kikötőkben kialakult 2-3 centiméteres jég alkalmatlan a közlekedésre és a sportolásra – közölte a rendőrség csütörtökön.

Azt írták, a következő napokban sem várható, hogy ez a vékony jégréteg lényegesen vastagodjon,

hiszen napközben a déli órákra plusz 3-4 Celsius-fok várható, míg éjszaka sem lesz -4 Celsius-foknál hidegebb a Balaton mellett. Az állóvizek jege pedig csak akkor tekinthető szilárdnak, ha vastagsága eléri vagy meghaladja a 10 centimétert.

Várhatóan a jövő héten az enyhén melegedő időjárás és a szél hatására az eddig a kikötőkben vagy a part melletti vízterületeken képződött jég tovább mosódik, törik, vagy teljesen el is tűnhet – ismertette a rendőrség.

Arról, hogy meddig marad ez a sarkvidéki eredetű hideg időjárás hazánk térségében, itt írtunk tegnap.

Ezt kell tenni a jeges vízből kimentett személlyel

A rendőrség arról is írt: jeges vízből mentett embert nem szabad azonnal túlfűtött, meleg helyre vinni, fokozatosan kell felmelegíteni a testét, a vérkeringését normál módon beindítani, de előzőleg meg kell szabadítani őt jeges ruháitól. A bajbajutottat minden esetben orvosi ellátásban kell részesíteni.

A szabad vizek jegén éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, járművel, kikötők és veszteglőhelyek területén és folyóvizeken tartózkodni pedig elve tilos.

A szabályok megszegése miatt a rendőr, a közterület-felügyelő, a halőr és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv erre felhatalmazott ügyintézője figyelmeztetést alkalmazhat: 6500-tól 65 000 (ismételt elkövetés esetén 90 000) forintig terjedő helyszíni bírságot szabhat ki, vagy szabálysértési eljárást indíthat, melyben akár 200 000 forintig szabhat ki pénzbírságot.

Megerőszakolta kollégáit egy rendőr Budapesten

Rászáll a közlekedőkre a rendőrség, fokozott ellenőrzések jönnek

Brutális drágulás történt a balatoni strandok belépőjegy árainál

Rendőri felvezetés, erősítő busz: totális izgalomban készül a MÁV, hogy ma utasokat fog szállítani

Mozgó vonatból ugrott ki egy gyermek, mentőhelikopter vitte el

Vihar: másodfokú riasztást adtak ki felhőszakadás veszélye miatt több járásra