Házuk udvarán megszülte, majd átdobta a szomszédba újszülöttjét egy fiatalkorú nő Borsodban

helyszinelok-rendorseg
Fotó: police.hu

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt vádat emelt egy fiatalkorú nő ellen, aki egy borsodi kisvárosban házuk hátsó udvarán megszülte, majd a szomszédba dobta és magára hagyta újszülöttjét – közölte kedden a főügyészség helyettes sajtószóvivője.

Jogg Zsolt tájékoztatása szerint a fiatalkorú vádlott együtt lakott szüleivel, és 2022 márciusában egy internetes közösségi oldalon kapcsolatba került egy húszéves férfival.

Párkapcsolatba léptek, azonban a lány szülei a korkülönbség miatt eltiltották tőle a férfit. Ennek ellenére a vádlott többször is találkozott a férfival, és négyszer védekezés nélkül közösültek.

A fiatalkorú lány teherbe esett, de szülei és környezete elől titkolta várandósságát.

Tavaly február végén a tizenhat éves vádlott az esti órákban lakásuk hátsó udvarán élve született lánymagzatot hozott a világra. Elvágta a köldökzsinórt, WC-papírt tömött az újszülött szájába, majd átdobta a szomszédos lakatlan ház udvarára – ismertette a sajtószóvivő.

A szülés következtében a lány kórházi ellátásra szorult, ahol megállapították a szülés tényét. A magára hagyott gyermeket a kiérkező rendőrök megtalálták és átadták a mentőegységeknek, azonban a koraszülött gyermek az ellátatlanság és az alacsony külső hőmérséklet okozta kihűlés miatt meghalt.

A közlemény szerint az ügyészség a letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű vádlottal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Gyilkossági kísérlettel gyanúsítanak egy nyírlugosi orvvadászt

Szökött fideszes? Mianmarban fogtak el egy pedofília miatt keresett férfit

Fideszes lehet? Éveken át szexuálisan bántalmazta kislányait egy szabolcsi férfi

Rendőrség: eltűnt egy anya és kisfia Csepelről

Áll a bál: Magyarország beperli az Európai Bíróságot

Magyar Péter: Orbán Viktor 2021 óta tudta, mégsem tett semmit