Bűnügy

Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg

Bulvár

Meghalt a hajléktalanból lett győri lottómilliomos

Külföld

Mi történik? Magyarországra jön a kínai elnök

Nyolc megye önkormányzati épületeit rabolta végig egy banda, kifejezetten páncélszekrényekre szakosodtak

A sorozatbetörő társaság szerszámai a rendőrség fotóján.
A sorozatbetörő társaság szerszámai a rendőrség fotóján. Fotó: police.hu

Nyolc megyére kiterjedő betöréssorozat tetteseit fogták el a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei a Vas megyei rendőrök nyomozása eredményeként, a három férfi polgármesteri hivatalokba és önkormányzati épületekbe tört be, páncélszekrényeket fosztott ki – közölte a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság megbízott bűnügyi főkapitány-helyettese pénteken sajtótájékoztatón.

Fekete Géza alezredes elmondta, hogy már hónapokkal ezelőtt elrendelték a nyomozást a megye területén hasonló módszerekkel és hasonló körülmények között elkövetett betörések miatt, a nyomozás során megállapították, hogy az elkövetők „tevékenysége” nyolc megyére terjedt ki.

A január 4-én hajnalban, az M86-os számú gyorsforgalmi úton elfogott – 54 és 56 év közötti – férfiak mindegyike volt már büntetve vagyon elleni bűncselekmények matt, többszörös visszaesőnek minősülnek. Ketten budapesti lakosok, egy társuk pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei illetőségű – fűzte hozzá az alezredes.

Tóth László rendőr őrnagy, bűnügyi osztályvezető a nyomozás részleteit ismertetve úgy fogalmazott: a gyanúsítottak „igazi mackósok”, akik páncélszekrények, lemezkazetták nyitására képezték magukat. A bűncselekmény-sorozatot 2023 tavaszától követték el.

Közvetlenül elfogásuk előtt a sorkifaludi polgármesteri hivatal épületébe törtek be, ahová az ablakot befeszítve jutottak be, az egyik irodában egy lemezszekrényt nyitottak fel, amiből készpénzt loptak el.

Autójukból feszítővasak, nagy méretű csavarhúzók kerültek elő, lakásaikból pedig a későbbi házkutatások során egy lángvágót és egymillió forint készpénzt is lefoglaltak a rendőrök.

Hozzátette: a három, jelenleg bűnügyi őrizetben lévő férfit többrendbeli dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével, illetve annak kísérletével gyanúsítják, ezért a nyomozást felügyelő ügyészségen javaslatot tettek letartóztatásuk kezdeményezésére.

Kapcsolódó friss hírek