Lesz hó szenteste? Mekkora esély van a fehér karácsonyra? Itt a friss előrejelzés!

Havazás Budapesten
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Elállt az eső, pénteken ugyan még elszórtan előfordulhatnak záporok, de érdemi csapadékra a jövő hét közepéig nem kell számítani – derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat friss videójából, melyből azt is megtudhatjuk, a jelenlegi állás szerint lehet-e idén fehér a karácsony.

Mint elhangzott, a folytatásban enyhe légtömegek érkeznek térségünkbe, az éjszakák sem lesznek hidegek. December 22-én, jövő hét pénteken aztán egy markáns front toppan be északnyugat felől, amely mentén egyre többfelé fog eleredni az eső, az ország nagy részén jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás.

A frontot követő hideg levegő beáramlása még igencsak bizonytalan, de jelentős hőmérséklet-visszaeséssel december 23-án és 24-én sem kell számolni,

ami nagyjából borítékolja, hogy fehér karácsonyra továbbra is kevés az esély.

Botrány lehet belőle, ha ezt meglépi a kormány az intézetis gyerekek ellen

Nem, nincs baj, dehogy: kedden 9,6 Celsius-fokkal volt melegebb az ilyenkor szokásosnál

Németh Szilárd méregdrága karácsonyi menüjével sokkolta a rekorder élelmiszerárakat nyögő magyarokat

Fotón Mészáros Lőrincék karácsonyfája

Fordul az időjárás, már látszik, mi vár ránk a hétvégén

Súlyosbodik: a legmagasabb, harmadfokú riasztásokat adtak ki több járásra