Megölte ismerősét egy 30 éves férfi Budapesten

Egy főváros környéki ház melléképületében találták meg az áldozat holttestét.

gyilkossag-30-eves
Az elrejtett autó a rendőrség fotóján. Fotó: police.hu

Elfogtak egy 30 éves budapesti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte az ismerősét – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.

Mint írták, még csütörtökön tett bejelentést egy férfi, miszerint a testvére előző nap délután elment otthonról, de azóta elérhetetlen, nem tudja, hol tartózkodik és a telefonját sem veszi fel. A kerületi rendőrkapitányság azonnal elrendelte a férfi eltűnése miatt a körözést és megkezdte a férfi felkutatását – tették hozzá, azzal együtt, hogy az adatgyűjtés során felmerült a gyanúja annak, hogy az eltűnt 29 éves férfi bűncselekmény áldozata lett.

A nyomozás során a rendőrök látókörébe került az eltűnt férfi egyik ismerőse is, akit pénteken délelőtt elfogtak, majd előállították és kihallgatták. Közben az életvédelmi nyomozók és a ferencvárosi rendőrök együtt egy,

a főváros környékén lévő ingatlan udvarán megtalálták az eltűnt férfi autóját, és a ház melléképületében a férfi holttestét is.

A BRFK életvédelmi osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást, és a nyomozók a helyszínen szemlét tartottak.

A feltételezett elkövetőt, a 30 éves budapesti férfit emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a gyanúsítás ellen panasszal nem élt, de vallomást nem tett. A kihallgatás végén a férfit a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását – áll a közleményben.

Egyetlen ütéstől halt meg egy fiatal szombat este a Morrison’s 2-ben

Halálra vertek egy férfit egy V. kerületi szórakozóhelyen az éjjel

Leszavazták Karácsony MSZP-s trógerjét, továbbra sincs főpolgármester-helyettes

Lángol egy társasház teteje Budapesten, a Bazilika közelében

Most közölte a Rendészeti Államtitkárság: veszélyes vadállatot találtak egy tiszafüredi házban

Fiatal lányt zaklattak a HÉV-en, az apa késsel vágta meg a támadót, még őt hurcolják meg