Emberölésért körözött török terroristát fogtak el Magyarországon

embercsempesz-furgon
Fotó: police.hu

Emberölésért és fegyveres terrorszervezet tagjaként körözték a hatóságok azt a 23 éves török férfit, akit társával embercsempészként fogtak el Magyarországon – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden.

Mint írták, a helyi körzeti megbízottak november 16-án akartak ellenőrizni a 76-os főúton, Sármellék közelében egy kisteherautót, de a sofőr a rendőröket meglátva továbbhajtott. A járművel egy földes útra kanyarodott, ahol megállt, majd elszaladt.

A hátrahagyott furgonban tíz illegális migránst találtak az egyenruhások, akik török állampolgárnak vallották magukat. Ellenük idegenrendészeti eljárás indult.

A 27 éves török sofőrt és 23 éves bűntársát – aki kísérőautóval vett részt a migránsok csempészésében – néhány nappal később fogták el a rendőrök Székesfehérvár közelében. A két férfi ellen embercsempészés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a zalai rendőrök, a bíróság mindkettőjük letartóztatását elrendelte.

A fiatalabb gyanúsítottról az eljárás során kiderült, hogy a török hatóságok lőfegyver birtoklásáért, emberölésért, valamint fegyveres terrorszervezetben való részvételért adtak ki ellene elfogatóparancsot.

Kezdődik: korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítottak meg egy fideszes politikust, Orbán öccséig érnek a szálak
Mi történik? Belőttek egy solymári óvoda ablakán
Érik a börtöncella: hűtlen kezelés miatt kell felelnie Orbán emberének
Lövöldözés Kecskeméten, el akarták gázolni a rendőröket
Egy Fidesz-munkatárs lakásában találták meg a nemzetközileg körözött politikusbűnözőt
Reagált a NAV a hírekre, miszerint a Fidesz oligarchái nagytételben utalják ki a lopott pénzeket Magyarországról