Lezuhant egy kisrepülő Fejér megyében, ketten megsérültek

mentő
Fotó: Facebook/Országos Mentőszolgálat

Két ember megsérült, amikor kisrepülőjükkel lezuhantak közvetlenül a felszállást követően a Fejér megyei Úrhidán kedden délután.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a rendőrség eljárást indított a baleset körülményeinek kiderítése érdekében.

Szabó-Bisztricz Anett, a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt közölte, hogy a helyszínre érkező tűzoltók a reptértől 700-800 méterre, a szántóföldön találták meg a kisrepülőt.

Az Fmc.hu információi szerint a repülőgép vezetője értesítette a hatóságokat a történtekről, és a pilóta, valamint utasa is maga szállt ki a sportrepülőből, őket a mentők kórházba szállították.

Kedden késő délelőtt történt a baleset.#repülőgép #úrhida #fejér

Posted by fmc.hu on Tuesday, November 21, 2023

Kigyulladt egy elszívó egy budapesti vendéglátóhelyen, 500 embert menekítettek

Megtalálták Egressy Mátyás holttestét

Súlyos baleset Nagyradán: ketten meghaltak, nem voltak bekötve, a sofőrnek jogsija sem volt

Pusztítják a magyarokat Orbánék akkumulátorgyárai: most a debreceni Semcorphoz riasztották a tűzoltókat

Döbbenetes részletek: NER-es ficsúr gázolhatta halálra az idős asszonyt Győrben

Balesetet szenvedett Tállai András államtitkár