Baleset Szolnoknál, két ember meghalt

szolnok-baleset (1)
Ütközésben összeroncsolódott személygépkocsik Szolnoknál 2023. október 31-én. A 4-es főút és a Tölgy utca kereszteződésénél történt balesetben ketten meghaltak, többen megsérültek. Fotó: MTI/Donka Ferenc

Két ember meghalt, többen megsérültek kedden Szolnoknál, a 4-es főút és a Tölgy utca kereszteződésénél 12 óra körül történt közlekedési balesetben.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy személygépkocsi a szolnoki Tölgy utcából a 4-es főútra kívánt kikanyarodni, a manőver során elékanyarodott a neki jobbról, a védett úton Budapest felől Debrecen irányába közlekedő gépkocsinak, és összeütköztek.

A baleset következtében a védett úton közlekedő gépkocsi vezetője és két utasa könnyű, valamint egy utasa súlyos sérülést szenvedett, míg a kanyarodó gépkocsi sofőrje és utasa a helyszínen életét vesztette – közölte a rendőrség.

A baleset helyszínelését a rendőrök befejezték, az érintett útszakasz teljes szélességben járható – tájékoztattak.

Megszólalt a rendőrség a szolnoki véres tömegverekedés kapcsán

Brutális támadás Szolnokon: egy nő meghalt, ismerőse életveszélyes állapotban került kórházba

Összeszurkálta anyját egy férfi egy szolnoki családi konfliktus során

Hatalmas tűz van Szolnokon, egy idősotthont ki kellett üríteni

Mozgó vonatból ugrott ki egy gyermek, mentőhelikopter vitte el

Tragédia az M43-ason: egy német meghalt, a neki segíteni próbáló román autós súlyosan megsérült