Elgázolt egy embert a vonat Ceglédnél

intercity; MÁV; vasút; vonat
Fotó: Facebook/MÁV

Elgázolt egy embert a vonat Cegléd és Nyársapát között szombaton reggel. A helyszínelést azóta már befejezték, így ismét közlekednek a vonatok Cegléd, Nyársapát és Nagykőrös között. A Budapest-Cegléd-Szeged vonalon kora délután állhat helyre a menetrend – közölte a Mávinform nem sokkal dél előtt.

Tájékoztatásuk szerint a Budapestről Szegedre tartó, Napfény InterCity már a teljes útvonalán közlekedik, 20-30 perces késéssel.

Korábban a Szegedről a Nyugati pályaudvarra tartó Napfény InterCity gázolt el egy embert, aki Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője tájékoztatása szerint a helyszínen életét vesztette.

Súlyos vonatbaleset történt Tállyán, egy ember meghalt, egy másik súlyosan megsérült
Nekik akar Magyar Péter szavazati jogot adni: megint felmászott valaki egy tehervagonra
Elkezdtek „éledezni” a hőség miatt működésképtelenné vált FLIRT vonatok
Akkora a forróság, hogy korlátozást vezettek be a vasúti és HÉV vonalakon
Klórmérgezést kapott több ember a népszerű hazai gyógyfürdőben
Hárman haltak meg szabadtéri tüzekben a héten