Telefonos csalókat fogtak el, volt, akitől 42 milliót nyúltak le

telefonos csaló, mobil
Fotó: Keszthelyi TV

Telefonos csalókat – öt férfit, köztük két ukrán állampolgárt – tartóztatott le a bíróság, akik milliókhoz jutottak többeket becsapva – közölte csütörtökön a Veszprém Vármegyei Főügyészség.

A 19 és 46 év közötti férfiak idén június és október között több esetben közreműködtek olyan csalássorozatban, amelyek során ismeretlenek magukat banki ügyintézőnek adták ki. Azzal a hazug történettel hívták fel az ország különböző pontjain élő sértetteket, hogy a bankszámlájukon gyanús tranzakciókat észlelnek és a károkozás elhárításához a közbelépésük szükséges.

A sértettekkel olyan alkalmazást telepíttettek a számítógépeikre, amelynek révén hozzáfértek a bankszámlájukhoz. Ezt követően milliós összegeket utaltak el a sértettek számláiról a gyanúsítottak által beszervezett emberek számlájára.

Eddig kilenc ember sérelmére elkövetett csalást azonosítottak. Az okozott kár sértettenként másfél millió forinttól 42 millió forintig terjed.

Gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost, a TEK volt főigazgatóját az aranykonvoj ügyben
Eljárást indított a rendőrség a zászlókat a Dunába dobó hülyegyerekek ellen
Letartóztatták Fonyód volt fideszes polgármesterét, súlyos részletek derültek ki
Szépen telnek a fogdák: újabb fideszest vettek őrizetbe
Szökés miatt körözik a zalai ál-Jézust, aki milliókat csalt ki követőitől
Viszik el a korrupt fideszeseket! Bús Balázs, és még öt ember már őrizetben