Döbbenetes: puszta kézzel fojtotta meg férje szeretőjét egy nő Szabolcsban

rendőrség, rendőrautó
Fotó: police.hu

A Nyíregyházi Törvényszék tizennyolc év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte azt a nőt, aki még tavaly nyáron megfojtotta férje szeretőjét. A törvényszék pénteki tájékoztatása szerint a vádlottat védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek és ítélték el.

Az ítélet tényállása szerint a szabolcsi településen élő vádlott férje szerelmi viszonyt folytatott a sértettel, amiről a feleség tudomást szerzett, és féltékenységének többször hangot is adott. Tavaly nyáron a férfi felkereste szeretőjét, legalább két liter bor közös elfogyasztása után szexuális kapcsolatot létesítettek, majd azt követően elaludtak.

A délutáni órákban a vádlott megjelent a szerető lakásán, ahol az ágyban fekvő sértettet megütötte, földre rántotta. Férjét egy hamutállal fejbe vágta, mire a férfi elmenekült a helyszínről.

A közlemény szerint a vádlott ezután is folytatta az alkoholos befolyásoltság alatt álló – emiatt védekezésre képtelen – sértett bántalmazását és olyan erővel szorította meg nyakánál fogva, hogy a sértett a helyszínen életét vesztette.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott, a védője és az ügyész is fenntartotta a jogorvoslati nyilatkozatra a rendelkezésre nyitva álló három napos határidőt.

Mi történik? Váratlanul lemondott a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője
Leszúrtak egy férfit Csongrádban
Rabszolgaként tartottak fogva egy nőt Pátrohán, ütötték-verték, végül kidobták a holttestét
„Bűnös viszonnyal” vádolnak egy papot Miskolcon, falragaszok jelentek meg a városban
Viszik el a korrupt óellenzék és a Fidesz-maffia politikusait, Magyar Péter is megszólalt
Bosszút akart állni, megölte kétéves, alvó gyermekét egy Somogy megyei férfi